Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

vállalkozás

Szakmai segítség közösségi alapon

A borús idő ellenére nagy érdeklődés kísérte a NewGenerationSkills projekt közösségi-szakmai rendezvényét. Újbuda Önkormányzata projektjében partnerként vesz részt az UP Center szervezete, így ez az esemény is közös szervezésben valósult meg.

A világ piacai mindenkinek nyitottak

A magyar vállalkozások külföldön is lehetnek sikeresek - derült ki a Spin-Off Klub legutóbbi pódiumbeszélgetésén, ahol lehetőségekről és buktatókról is szó volt.

Spin-Off: Katapult vállalkozóknak

Az árbevétel-növelés módszereiről szólt a Spin-Off Klub május 7-ei előadása. Domán Zsolt, az Online Katapult társtulajdonosa egy konkrét marketing megoldásról, az úgynevezett „pipálós upsel-ről is beszélt.

Duna Kupáért harcoltak a jövő vállalkozói

Harmadik alkalommal rendezett közös startup versenyt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A Vállalkozói Duna Kupát május 2-án tartották a BME Q épülete melletti sátorban. Idén kizárólag vegyes csapatok indultak, az egyetemek közötti vetélkedés ezúttal elmaradt.

Felelős és Családbarát Vállalkozás kerestetik

Ismét kiírja a Felelős Vállalkozás Újbuda és a Családbarát Vállalkozás Újbuda pályázatait a XI. kerületi önkormányzat. A cél az, hogy elismerjék azon szervezeteket, amelyek példaértékű tevékenységet végeznek a környezeti és társadalmi fenntarthatóság területén, illetve a családbarát vállalati kultúra megteremtésében.

Kosárlabdából nyelviskola

Március 26-án a B32 Galéria és Kultúrtérben tartották a Spin-Off Klubot, ahol az érdeklődők Véh Balázs vállalkozó izgalmas karriertörténetével és üzleti filozófiájával ismerkedhettek meg.

Te miért akarsz vállalkozni?

A Vállalkozz okosan! - Az ötlettől a piacra lépésig című kiadványról volt szó a Spin Off klub legutóbbi rendezvényén. Petheő Attila és Vecsenyi János könyve útmutatóként szolgál kezdő vállalkozóknak.

Új év, Új Buda – vállalkozói tanácskozás a B32-ben

Újbudán kezdődött meg a KKVHÁZ 2018. évi országos rendezvénysorozata. Az B32 Galéria és Kultúrtérben január 8-án megtartott program az építőipara, az ingatlan piacra, a finanszírozásra, az albérleti helyzetre, valamint a pályázatokra és trendekre fókuszált.

Felelős- és családbarát vállalkozások elismerése Újbudán

Első alkalommal részesítette „Felelős Vállalkozás Újbuda” és negyedik alkalommal „Családbarát Vállalkozás Újbuda” elismerő címekkel Újbuda Önkormányzata azokat a 11. kerületi vállalatokat, amelyek pályázatuk alapján legméltóbbak a címek viselésére. Az elismerést hat vállalkozás vezetője vehette át a Kerület Napján.

Folytatódik az újbudai üzleti klub

A Spin-Off Klub beszélgetés sorozat legutóbbi vendége a 2011-ben alapított divatmárka, a Kele Clothing társalapítója Balázs Áron volt. A B32 Galéria és Kulturtérben november 13-án tartott rendezvényen kiderült, jól tették, hogy mertek nagyot álmodni a divat világában.

Mentorprogram tehetséges vállalkozóknak

Nem számít, hogy milyen fázisban van egy vállalkozás, a Design Terminál három hónapos mentorprogramja biztosan továbbfejleszti azt. A kiválasztás többkörös, csakis a legjobbak kerülhetnek a mentoráltak közé. A részletekről Ács Zoltán szakmai igazgató beszélt a Spin-Off Klubban június 7-én.

Spin-Off: legnehezebb a tőke előteremtése

Tőke és megfelelő üzleti terv nélkül szinte esélytelen az induló vállalkozások felfuttatása. A megoldásban azonban segíthet egy jó mentor vagy tanácsadó. Beck Zoltán az MnT Üzleti Tanácsadó Kft. ügyvezetője és tulajdonosa a Spin-Off Klubban a vállalkozáshoz szükséges tőke előteremtéséről tartott előadást május 22-én a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Spin-Off: mobilapplikációk fejlesztése

Mobil alkalmazások világába kapott betekintést a Spin-Off Klub közönsége a legutóbbi rendezvényen. Az érdeklődőknek Havasi Zoltán a Mohanet egyik alapító tulajdonosa segített eligazodni az applikációk világában, továbbá ötleteket adott a fejlesztésekhez. A szakértő a B32 Galéria és Kultúrtérben mesélt tapasztalatairól május 8-án.

Innovációs Nap az ELTE-n

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az ELTE Innovációs Napot az önkormányzat közreműködésével. A szakmai rendezvény idei újítása volt a Startup Expó, amelyet április 18-án rendeztek az ELTE Lágymányosi Campusán. Az innovációs nap fő célja, hogy a fiatalok gyakorlatban is kamatoztassák az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat.

Újbudai hallgatói startup pályázat 2017

Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken és fejlesztéseken alapuló növekedésorientált ifjúsági vállalkozások létrehozására vagy korai fázisú támogatására.

Oldalak