Átmenetileg bezárt a Nyéki Imre Uszoda – fontos munkálatok zajlanak a téli szünetben
A Nyéki Imre Uszoda az éves, előre tervezett nagytakarítási és karbantartási munkák miatt átmenetileg bezárt, egészen január 2-ig.
A Nyéki Imre Uszoda az éves, előre tervezett nagytakarítási és karbantartási munkák miatt átmenetileg bezárt, egészen január 2-ig.
A koronavírus-járványt és az országos veszélyhelyzet megszüntetését követően enyhülnek a szabályok az újbudai sportlétesítményekben is, megnyílnak például a benti uszodák és medencék a Nyékiben és a Sport11-ben is.
A Farkasréti Általános Iskolában negyed évszázada működő uszoda kitűnő sportolási lehetőséget kínált az intézmény diákjainak és a környék oktatási intézményeiben tanulóknak. A mára elöregedett medence és az uszoda teljes infrastruktúrája most megújul. Hoffmann Tamás polgármester, Újbuda önkormányzatának munkatársaival nemrég az építkezés helyszínére látogatott.
Újbuda képviselő-testülete január végi ülésén fogadta el a kerület idei költségvetését, amelyben intézményfejlesztésre, útfelújításra és az egészségügyi ellátás bővítésére is rendelkezésre állnak források. Hoffmann Tamás polgármester arról beszél: ahogyan tavaly, 2018-ban is olyan beruházások valósulnak meg a kerületben, amelyek az egész közösség érdekeit szolgálják.
Úgy tűnik, az utolsó akadály is elhárult a Gazdagrétre tervezett tanuszoda építésével kapcsolatban, így optimális esetben 2017 végére valóban birtokba vehetik a környéken működő iskolák diákjai az új sportlétesítményt.
A Jövő bajnokai versennyel vasárnap délelőtt megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát.
Budapest legnépesebb és egyik legnagyobb kerületének egyetlen uszodája a Kondorosi úti Nyéki Imre. A létesítmény a megnövekedett igényeket már nehezen tudná kiszolgálni, ezért az önkormányzat megújítja és kibővíti a patinás uszodát.
Minősíti a hazai fürdőket a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Fürdőszövetség. A jövőben 1-5 csillaggal jelölik azokat az élményfürdőket, gyógy-, wellness illetve orvosi wellness fürdőket, strandfürdőket és uszodákat, amelyek csatlakoznak a minősítési rendszerhez.
Száz éve, június 11-én született dr. Somóczi Lóránt a MAFC vízilabda csapatának egykori játékosa, edzője, a klub örökös tagja, 1945-ben és 1966-ban a szakosztály újjáélesztője. Kilencszeres válogatott, főiskolai világbajnok, nemzetközi játékvezető, az edzőképzés egyik irányítója. Emlékére a szövetség képviselői, egykori játékosai állítottak emléktáblát a Császár uszoda előcsarnokában. A következő sorok egy volt vízilabdázó, egykori újságíró gondolatai.
Válogatott játékosokkal erősít az OSC-Újbuda a kerületi önkormányzat szerepvállalása és a főszponzorként belépő A-HÍD Építő Zrt. támogatása révén. A férfi vízilabda csapat ezzel akár már az első évben esélyes lehet a bajnoki címre.
Versenyuszoda épül a lágymányosi Tüskecsarnok mellett. A tervezett sportlétesítmény alapkövét Simicskó István, Vígh László, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere helyezte el. A kerület vezetője az építendő sportkomplexumot Budapest egyik új ékkövének nevezte.