Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Újbudai Mozaik

Újra megnyílt a BENU Őrmező

Július 22-én, csütörtökön hivatalosan is újra megnyílt a főváros XI. kerületében, Újbudán működő BENU Őrmező Gyógyszertár a vásárlóközönség előtt. A patika egy átfogó modernizációs fejlesztés során június folyamán, közel három hét alatt szinte teljesen megújult kívül-belül. A beruházást dr. László Imre, Újbuda polgármestere a BENU vezetőségével együtt adta át.

EB- közvetítések a kerületben

Hogyan szurkol Újbuda? Mely nemzet csapatát tartják a legesélyesebbnek? Hány kerületi helyszínen lehet követni a közvetítéseket?

A Dél-Kelenföldi Óvoda bemutatkozása

A Dél-Kelenföldi Óvoda nevéből adódóan is, Kelenföld déli részén a Fehérvári út, Etele és Tétényi háromszögben helyezkedik el. A megközelíthetőség szempontjából kedvező lehetőséget biztosít a villamos és buszvonalakon egyaránt. Mindhárom telephely főútvonalakhoz közel, de mégis védett, csendes családi és társasházakkal körül ölelt területen fekszik.

A Szentimrevárosi Óvoda bemutatkozása

A Szentimrevárosi Óvoda székhelye a Gesztenyéskert ovi, ahol kiemelt figyelmet szentelnek a komplex személyiségfejlesztésre a közösségben. A gyermekek zöld környezetben játszhatnak, élvezhetik a friss levegőjét, csodálhatják a természeti szépségeket.

A Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda bemutatkozása

2015. augusztus 1-én 3 óvoda összeolvadásával (Neszmélyi, Kelenvölgyi és Napsugár Óvoda) jött létre a Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda. A Kelenvölgy-Őrmezei Óvoda óvodapedagógusai módszertani szabadsággal élve a gyerekek mindenek felett álló érdekeit képviselik nevelő munkájuk során mind a 16 csoportban korszerű körülmények között. Mindhárom intézményben a projektmódszer alapján, a helyi környezeti adottságokat figyelembe véve a gyermekek tapasztalatszerzésre építve valósul meg az óvodai nevelés.

Oldalak