Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

színház

Egyasszony – monodráma a B32-ben  

„Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja közös éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás...

Irány a Karinthy!  

A Karinthy név az elmúlt évszázad során fogalommá vált. Ám a szépirodalmi jelentőségen túl ma már a könnyedebb műfaj szerelmesei körében is egyre elterjedtebb a név, a Karinthy Márton által alapított színház miatt. A Bartók Béla úton található "népszerű színház" ősszel kezdte meg 34. évadát, ahol a repertoárt főleg a klasszikus komédiák adják.

Szombaton indul az Artus jubileumi évada  

Szombaton indul az Artus jubileumi évada

Szombaton kezdődik az idén 30 éves Artus alkotó műhely ünnepi évada: a Fonóval közös születésnapi rendezvény keretében koncert, kiállítás, performansz várja az érdeklődőket Budapesten, a Sztregova utcai épületben.

Hat társulat a FAL-on  

Egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Csontváry Művészeti Udvarház: május végén rendezte meg a Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválját (FAL), ahol hat független modern társulat állhatott színpadra egy-egy darabbal.

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház  

Sikeres évadot zárt a Karinthy Színház

A következő szezonban a Csalogány-család, A bolond lány valamint A nadrág című darabot is műsorra tűzi a Karinthy Színház. A most lezárult évad előadásai harmincezernél is több színházrajongót vonzottak.

Kezdődik a Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválja  

Kezdődik a Fiatal Alkotók Színházi Fesztiválja

Hat nap hat színház címmel kezdődik színházi fesztivál az Újbudai Kulturális Intézet szervezésében a Csontváry Művészeti Udvarházban. A Fiatal Alkotók Színházi eseményén hat napon keresztül hat független alternatív színházi társulat előadásait mutatják be.

“Pipadohányból” lett primadonna – Beszélgetés Lorán Lenkével  

“Pipadohányból” lett primadonna – Beszélgetés Lorán Lenkével

A főleg komikaként ismert Lorán Lenke, számtalan film- és színházi szerep megformálója március 15-e alkalmából vehette át a Magyarország Kiváló Művésze díjat Balog Zoltántól. A Karinthy Színházban is vendégszerepelt művésznővel közelgő 88. születésnapja alkalmából beszélgettünk színészi pályájáról, élete nagy szerelméről és a hétköznapokról.

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház  

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház

Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát mutatja be a Karinthy Színház február 13-án, péntek este. A monarchiabeli fürdővárosban játszódó darabot Korcsmáros György rendezésében, és a színházban először fellépő Bezerédi Zoltán szereplésével láthatja a közönség.

Közönségsiker a Nyitott ablak  

Közönségsiker a Nyitott ablak

A Nyitott ablak című hamisítatlan századeleji vígjáték, a boldog békeidők legboldogabb idején játszódik egy magyar kisvárosban, Szerdahelyen. A hangulat azonban kicsit sem békés: ádáz küzdelem folyik a város polgárai és a bevonuló hadsereg között. A harc oka, hogy a bakák megjelenésével egy év alatt sokszorosára nőtt a törvénytelen gyermekek száma a településen. Az egykor legtöbbet játszott magyar bohózatszerző, Nóti Károly zenés vígjátéka a Karinthy Színház színpadán bizonyította időtállóságát.

Gálaműsorral indult az évad a Karinthy Színházban  

Gálaműsorral indult az évad a Karinthy Színházban

Megnyitotta 33. évadát a Karinthy Színház. Az ez alkalomból szervezett gálaműsoron a teátrum új bemutatóiból kaphattak ízelítőt a törzsbérletesek, az ott játszó színészek és a barátok. Az idei évad bővelkedik vígjátékokban, de tovább futnak a repertoár legsikeresebb darabjai is.

Oldalak