Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 6. hétfő, Ivett, Frida

sport

Döntetlen a jogászrangadón

A Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság 7. fordulójának első napján nem bírtak egymással a Károli Egyetem és az ELTE jogi hallgatói. Az Óbudai Egyetem viszont hozta a kötelezőt a tabella végén álló KRE Főnixek BTK ellenében. 

Aktív Újbudai szeniorok

November 24-én, vasárnap a Futapest Klub hagyományosKistarcsai terepfutó versenyén kiválóan szerepeltek a Budai XI. SE szenior korú triatlonistái.

Nemzetközi sikereket értek el az újbudai kyokushin karatésok

A 11. kerületi karatésok novemberben két nemzetközi versenyen is sikerrel szerepeltek. Korábbi eredmények alapján az öt legnagyobb esélyessel részt vettünk az öt ország részvételével megrendezésre került Szlovákia Open gyerekversenyen, Dunaszerdahelyen.

Drámai végjátékban nyert a listavezető TF

Elképesztő izgalmakat hozott a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság 6. fordulója. A TF egy utolsó másodpercben szerzett góllal legyőzte az Óbudai Egyetem csapatát, a BKF Farkasai alulmaradtak a Corvinus Egyetem legjobbjai ellen és sikerrel vette eheti mérkőzését mindkettő eltés csapat. 

Újbudai siker a II. osztályú egyéni judo OB-n

Az újbudai székhelyű Winner Judo Klub megalakulása óta először képviseltette magát az idei felnőtt II. osztályú egyéni judo országos bajnokságon. Az igen rangos eseményt az UTE megyeri úti cselgáncs termében rendezték meg. Az egyesületet a 90 kg-os súlycsoportban induló Lukács József képviselte.

Átadták a sportolói ösztöndíjakat  
 

A Kerület Napja eseménysorozat egyik hagyományos eseményeként átadták a Papp László sportolói ösztöndíjakat. Az ünnepségen díjeső hullott a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákolimpikonokra, de a versenyzők felkészítő tanárai sem mentek haza üres kézzel. A jutalom elnyerésének feltétele nemcsak a kimagasló sporteredmény volt, hanem a jó tanulmányi átlag is.

ELMARAD a Városrészek közötti futás!!!!!!!  

sport, rajt, futás

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a 2013. november 9-re meghirdetett Városrészek közötti futás elmarad a rajt helyszín (Cirmos utca) teljes felbontása miatt. Az idő szűkössége miatt az útvonal módosításra sajnos nincs lehetőség.

A nagy ütközet (Frissítve!)  

A Magyar Vízilabda Válogatott és a Junior Vízilabda Válogatott október 20-án vasárnap 17 órától a Nyéki Imre uszodában barátságos mérkőzésen méri össze tudását. Kocsis Sándort az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, a rendezvény szervezőjét kérdeztük a mérkőzésről.

A Távol-Keleten hódít a magyar testnevelési módszer  

A szingapúri alapfokú iskolákban jó ideje magyar mentorok oktatják a hazai testnevelési gyakorlatot - erről tartott sajtótájékoztatót a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója. Az utóbbi években a Dél-kelet ázsiai térségben olyannyira megnőtt az érdeklődés a magyar sportpedagógia iránt, hogy az államtitkárság a legjobban exportálható oktatásmódszertanként emlegeti azt.

Marosvásárhelyé a Szent István Kupa  

Idén az erdélyi csapat diadalmaskodott Kelenvölgyben. A jó hangulatú kispályás labdarúgó tornán nyolc ország kilenc csapata mérkőzött meg egymással.

Országos Serdülő Atlétikai Bajnokság 2013  

Országos Serdülő Atlétikai Bajnokság
Hagyományos helyszínen, de a korábbi évekhez képest közel három hónappal korábban került megrendezésre a serdülőkorú atléták 2013. évi országos bajnoksága. A kétnapos viadal első felvonásában a 15 éves leányok 400 m-es síkfutásában mindjárt három versenyzőnk szerepelt. 

Vitorlásverseny indul a Balatonon  

Simicskó István, sportállamtitkár, sajtótájékoztató

Egy hét múlva startol el a balatonfüredi Laser Ifjúsági Vitorlás világ-, és Európa bajnokság. Az év egyik legnagyobb vitorlás sporteseményéről már most szuperlatívuszokban lehet beszélni: 600 versenyző, edzőikkel, családtagjaikkal több mint ötven országból közel egy hónapig vendégeskednek Balatonfüreden.

Oldalak