Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 5. hétfő, Fatime

program

Wellness - sziget a Bikáson  

Melyik hölgy ne vágyna egy kis kényeztetésre? Amikor kizárhatja a mindennapok gondját és csak a testi-lelki harmóniájával foglalkozhat? És ha ezért még fizetni sem kell, az maga a női paradicsom. A Bikás dombra látogató hölgyek örömére a szervezők ezúttal egy wellness szigetet is varázsolnak a helyszínre, ahol masszázzsal, sminkkel, testfestéssel, alakformáló- és fényterápiás kezeléssel, és sok más szolgáltatással várják a látogatókat.

Az LMP fát ültetett Újbudán  

A Lehet Más a Politika (LMP) nemrég kőrisfákat ültetett a Fehérvári úti piaccal szemben lévő területen. A párt 15. választókerületének jelöltje Jávor Benedek és az aktivisták közösen helyezték el a csemetéket a kerületben, amellyel a szervezet a zöldebb és élhetőbb Budapestért és Újbudáért emelt szót.

Ismét lesz komposztálás Újbudán  

A XI. kerületi Önkormányzat 2008 novemberétől házi komposztálási programot indított a kerület lakói és intézmények számára, az FKF Zrt. és az OBI támogatásával, valamint a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) szakmai közreműködésével. Összesen 600 komposztálókeretet osztottak ki ingyen, ehhez kapcsolódóan a Humusz-házban bemutató előadások, és telefonos tanácsadás is volt.

Oldalak