Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 18. szombat, Erik, Alexandra

Otthon Melege Program

Fókuszban a távfűtés korszerűsítése

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.

Módosul a konvektorcsere pályázatok időpontja

A tervezettnél két nappal később, május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, a módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának zavartalansága érdekében döntött.

Májustól folytatódik a konvektorcsere-program

Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Itt az Otthon melege program utolsó fordulója

Szerdán délután nyílik meg az Otthon melege program utolsó fordulója, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Ingyen százezrek gázfűtésre

Már kérhető az 1,5 milliárdos keretösszegű állami forrás a gázkonvektorok cseréjére, elsőként a Közép-Magyarországi régióban. Kérelmet csak magyar adóazonosító jellel, ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személyek nyújthatnak be. Támogatásként az elszámolható bruttó költségek 80 százaléka, de maximum 500 ezer forint igényelhető.

Szeptembertől lehet pályázni gázkonvektorok cseréjére

1,5 milliárd forint összegű támogatás érhető el gázkonvektorok cseréjéhez az Otthon Melege Program keretében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint már letölthető a Pályázati Felhívás, a Pályázati Útmutató és annak mellékletei, de pályázni csak szeptember 21-től lehet.

Elérhető a pályázati oldal - háztartási nagygépcsere augusztustól

Már elérhető a háztartási nagygépcsere program pályázati oldala, az Otthon Melege Program keretében hűtő- vagy fagyasztó készülék, mosó- vagy mosó-szárítógép szerezhető be a bolti árnál 25-45 ezer forinttal olcsóbban a programban résztvevő üzletekben. A támogatási kérelmeket augusztusban lehet majd benyújtani régiónként – állítja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Augusztustól lehet pályázni új hűtőre, mosógépre

Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma öko city kiállítás megnyitóján.

Itt az idei Otthon melege program

Folytatódik az Otthon melege program, megjelent a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Rajtol a lakossági hitelprogram és az Otthon Melege Program

Február 24-én indul a lakossági hitelprogram energiahatékonysági korszerűsítések támogatására. Az Otthon Melege Program is folytatódik, melynek keretében a háztartási nagygépek cseréjét és a fűtéskorszerűsítést vissza nem térítendő forrásból támogatják majd.

Kedd 16 óráig lehet pályázni a családi házak energiamegtakarítására

Megrohamozták a pályázók az Otthon melege program családi házak energiamegtakarítását eredményező pályázatát hétfőn, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a pályázást délután határozatlan időre felfüggesztette; a pályázatokat kedd 16 óráig még be lehet nyújtani.

Oldalak