Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

önkormányzati ciklus

Hosszú távú tervek a következő öt évre

Hosszú távú tervek a következő öt évre

Komoly növekedési lehetőséget jelent Újbudának, hogy Budapest terjeszkedése mostanra elsősorban a déli kerületek irányába mutat. Ezt egy hosszú távú programmal kívánja kihasználni a kerület vezetése – mondta lapunknak Hoffmann Tamás polgármester. A Duna menti, egykori „barna területek” hasznosítása e folyamat része lesz. A polgármester tervei több cikluson ívelnek át, az egykori iparterületek fejlesztését nemcsak szabályozással, hanem esetlegesen tulajdonszerzéssel is elősegítenék.

Utoljára üléseztek a képviselők ebben a ciklusban

Utoljára üléseztek a képviselők ebben a ciklusban

Hivatali ciklusa utolsó rendes ülésére gyűlt össze Újbuda képviselő-testülete szeptember 25-én. A napirendi pontok többsége a negyedéves pénzügyi beszámolókhoz kötődött. A polgármester szerint stabil pénzügyi helyzetben zárja a ciklust az önkormányzat.