Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

népszavazás

Április 8-ra tűzte ki a választás időpontját az államfő  

1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége. Áder János megnevezte az időpontot, amely szerint április 8-án lesznek az általános országgyűlési választások Magyarországon.

Ügyeletet tartanak a kormányablakok hétvégén  

Október 1-jén és 2-án országosan valamennyi kormányablakban és okmányirodában intézhető lesz az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítása és a lakcímigazolvány pótlása. Az ügyeleti félfogadás alatt kizárólag ezek az ügyek intézhetők az ügyfélszolgálatokon.

Spöttle: A migráció jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz  

Az elmúlt hónapokban rengeteg érv hangzott el az október 2-ai népszavazáson való részvétel mellett, illetve ellene. Lapunk Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezte, miért tartja fontosnak, hogy az Újbudán élők is minél nagyobb arányban éljenek demokratikus jogukkal, és részt vegyenek a népszavazáson.

Tisztelt Választópolgárok!

Magyarország köztársasági elnöke 2016. október 2-ára (vasárnap) országos népszavazást tűzött ki.

A szavazás napján reggel 6.00 órától este 19.00 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelyben a választópolgár szerepel a névjegyzékben, a pontos címet a névjegyzékbe vételről szóló értesítő tartalmazza. A szavazóköri névjegyzékben szereplő, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár személyesen szavazhat.

A népszavazás nemzeti ügy  

Az október 2-ai népszavazás nemzeti ügy, stratégiai jelentőségű döntésről van szó - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön Fóton, egy lakossági fórumon.

A népszavazásról tartottak előadást a Szent Imre Gimnáziumban  

A kényszerbetelepítés elleni népszavazás volt a témája egy a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadásnak szeptember 19-én. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője meghívására Schöpflin György Európai Parlamenti képviselő egyebek mellett arról beszélt, milyen hatással lehet a népszavazás eredménye hazánkra és Európára.

Simicskó: a haza védelme nemzeti ügy  

A betelepítési kvóta nem lehet megoldás, sőt, könnyen lehet, hogy nemzeti létünk végét jelentheti – emelte ki Simicskó István Szekszárdon, egy lakossági fórumon, múlt pénteken.

Október 2-án Magyarország jövője a tét  

A migráció nem egy átmeneti, humanitárius eszközökkel kezelhető kérdés, hanem Európa és Magyarország biztonságát jelentősen veszélyeztető folyamat, egy újkori népvándorlás – közölte Szita Károly konferencián.

Fórum a népszavazásról  
 

Kérdések és lehetséges válaszok a népszavazás előtt címmel rendezett nyilvános vitát a március 9-i referendumról az Újbuda Média a Gazdagréti Közösségi Házban.

Levelek a szerdára tervezett vitáról

Az Újbuda Média szerkesztősége ( Újbuda újság, ÚjbudaTV és a www.ujbuda.hu) február 27., szerdára kerületünk két országgyűlési képviselőjét kérte fel az egészségügyről, a népszavazást megelőzően, azok kérdéseivel kapcsolatosan arra, hogy álláspontjaikat ismertessék. Józsa István levélben tájékoztatta szerkesztőségünket váratlanul bekövetkező hivatalos programjáról, Kupper András pedig nyílt levél közzétételét kérte szerkesztőségünktől.