Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

NEGYEDÓRA

Negyedóra Dr. Gara Imrével

’Mindenki a vakcináról beszél, pedig lehet, hogy a gyógyszer hamarabb célba ér’ – vallja dr. Gara Imre orvosprofesszor. A szakértő szerint ma már számos ígéretes gyógymód, meglévő vagy éppen fejlesztés alatt álló orvosság és biológiai terápia vizsgálata zajlik a világban, amelyek közül bármelyikről kiderülhet, hogy segít a koronavírus legyőzésében. A professzor azt sem tartja kizártnak, hogy épp egy magyar találmány fog áttörést hozni a gyógykezelésben. Dr. Gara Imre az orvosi kutatások aktuális eredményeiről, az alternatív gyógymódok hátrányairól, valamint a vírustagadás pszichológiai okairól is beszélt az Újbuda TV-nek.

Negyedóra László Imrével

Elindul a kelenföldi indóház megmentése: a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. Többek között erről is mesél László Imre, Újbuda polgármestere a műsorban. A beszélgetésben szó van a jelenlegi járványügyi kérdésekről, a védekezés koncepciójáról és a kerületet érintő egyéb feladatokról is.

Negyedóra Molnár Gyulával

Rövidesen már egy évet tud maga mögött a XI. kerület tavaly megválasztott új képviselő-testülete és vezetése. Az eltelt időszak nehézségeiről és eredményeiről kérdeztük Molnár Gyulát, a Újbuda egykori polgármesterét, jelenlegi országgyűlési képviselőt. A beszélgetésben szó esik a járványügyi védekezésről, a Budapest és a kormány közti feszültségekről és arról is, hogyan tudja a politikus egyszerre képviselni Újbuda és Budafok érdekeit is a parlamentben.

A VICUS XI. Közalapítvány

Közel 30 éve segít a kerületben élő időseknek, nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek az Újbudán működő VICUS XI. Közalapítvány. Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatt bajba került családokat is támogatták. A Negyedórában Szöllősi Ágnes kuratóriumi elnököt kérdeztük.

Kezdődik a tanév

Újbuda önkormányzata tanszercsomaggal segíti a családokat, az óvodai és bölcsődei dolgozók koronavírus tesztjének finanszírozásával pedig biztonságosabbá teszik a tanévkezdést.

Bakó Eszter iskolapszichológus a tanévkezdésről (2020.08.27.)

A családok számára mindig nehéz időszak a szeptemberi tanévkezdés. Különösen ebben az évben jár majd sok bonyodalommal a gyermekeket újra az iskolába küldeni, hiszen március óta nem tanultak ott. A COVID-19 járványnak pedig még nincs vége, elképzelhető hogy újra megszakad a tanév. Sokakban ezért is fogalmazódnak meg aggodalmak az új tanév kezdetén. Segítségül Bakó Eszter pszichológust hívtuk, aki az elmúlt pandémiás időszak iskolai tapasztalatait összegezve segít felkészülni a rendhagyónak nem nevezhető iskolakezdésre.

NEGYEDÓRA BÍRÓ PÉTERREL (2020.08.17)

"El kell fogadnunk, hogy a hajléktalan is dönthet a saját sorsáról. És ha tizedszerre is azt mondja, az utcán akar maradni, ott marad. Persze lehet, hogy tizenegyedszerre meggondolja magát." – állítja Biró Péter, a Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti Szociális Központ Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézményének vezetője. A szakembert az országos és az újbudai hajléktalan helyzetről Dési János kérdezte.

Oldalak