Több mint 150 újbudai diák vett részt a Nárcisz Futáson
Első alkalommal rendezte meg a Magyar Hospice Alapítvány a Bikás Parkban az Újbudai Nárcisz Futást.
Első alkalommal rendezte meg a Magyar Hospice Alapítvány a Bikás Parkban az Újbudai Nárcisz Futást.
Két év után újra Nárcisz Futást rendez a Magyar Hospice Alapítvány. Idén Újbuda Önkormányzata és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. is a kezdeményezés mellé állt.
Több mint egy tucat XI. kerületi sportos helyszínre szervezett nagyszabású nyílt napot Újbuda Önkormányzata május első szombatján. A Magyar Sport Napjához kapcsolódó rendezvény célja a kerület sportéletének élénkítése volt.
Újbuda Önkormányzata a kerület sportéletének élénkítése céljából meghirdette az „Újbudai Sportos nap!” programot május 7-re.
A végéhez ért a gazdagréti Dzsungel park futókörének március 21. óta tartó felújítása.
Teljesen kicserélődik, illetve megújul a gazdagréti Dzsungel parki futókör felülete. A munkálatok március 21-én, hétfőn kezdődnek.
Újbuda önkörmányzatának támogatásával, a Kőérberek-Tóváros lakónegyedhez kapcsolódóan kerül kialakításra egy mintegy 1000 négyzetméteres új játszótér a Kánai-tó partjához közel.
A 11. részéhez ért Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató által indított életmód-blog. Egy újabb, valóban sokakat érintő kérdés, az ülőmunkát végzők egészsége ezúttal a központi téma. És egy videón bemutatásra kerül az is, hogyan tegyünk a derék-, hát- vagy épp a nyakfájás ellen mindössze 10 perc alatt!
Ünnepi nyitvatartással is várja a korcsolyázni vágyókat a Bikás parki műjégpálya.
Bérbe adná az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a kezelésében lévő Kánai úti Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont fitneszrészlegét és ennek érdekében nyilvános és egyfordulós pályázatot hirdet meg az önkormányzati cég.
November 29-től - a tervek szerint - február végéig minden nap 8-tól 20 óráig tart nyitva a szezonális és a kerületi lakosok számára ingyenes műjégpálya a Bikás parkban, az Adventi Vásár részeként.
Több korosztály mutatta meg együtt november 13-án, a Kánai-tónál, hogy Újbudán továbbra is sokak szenvedélye a futás és a mozgás - életkortól függetlenül.
Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. a "Kerület Napja" tiszteletére Kánai-tó kerülő futóversenyt rendez november 13-án, amelyen kicsik és nagyok, fiatalok és szépkorúak egyaránt részt vehetnek majd.
Szálljon versenybe ismét az "Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka" címért egy különleges sportverseny keretében, és mérettesse meg magát öt különböző versenyszámban, a november 8. és 13. között tartó rendezvénysorozaton! "Válassz Sportot Újbudán 60 felett!" 2021-ben is, ezúttal a Sport11 Sport- Szabadidő és Rendezvényközpontban!
Az idén is nagy sikerrel lezajlott "Válassz Sportot Újbudán" legjobb fotói a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontból.