Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 12. szombat, Miksa

Magyar Posta

Magyar Posta: emelkednek a csomagfeladás árai júniustól  

A Magyar Posta június elsejétől átlagosan 6,3 százalékkal emeli a belföldi és 15,78 százalékkal a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt.

Városfejlesztés közösen  
 

A koncepciótervek ismertetése a Domokos Pál Péter Általános Iskolában

Nyáron, a jó idő beköszöntével felgyorsulnak a beruházások, építkezések. A munkálatokkal párhuzamosan, június elején útjára indul az Újbudai Konzultáció, melynek során tíz ügyben kérdezi meg a kerületben élőket az önkormányzat. A kezdeményezésről, a feladatokról és a fejlesztésekről Hoffmann Tamás polgármestert kérdeztük.

Árat emel a Posta  

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat.

Követhetők lesznek az ajánlott és a tértivevényes levelek  

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra.

Már kézbesíti a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait a posta  

Megkezdte a nyugdíjasok étkezési Erzsébet-utalványainak kézbesítését a Magyar Posta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye szerint a borítékban három utalványszelvény található, összesen tízezer forint értékben.

Bejöttek a postai csekkfejlesztések  

A tavaly bevezetett újításoknak köszönhetően mérséklődött a csekkes befizetések csökkenésének tendenciája - állítja fejlesztéseiről szóló közleményében a Magyar Posta.

Januártól több postai szolgáltatás ára drágul  

A Magyar Posta január elsejétől módosítja több szolgáltatásának árát, így drágább lesz az ajánlott és a tértivevényes levél, illetve az MPL Postacsomag alapdíja. Az év végén ünnepi munkarendben működnek a postahivatalok.

Több posta nem üzemel Budapesten  

Több postahivatal nem tudott kinyitni a fővárosban kedden reggel, mert beázásokat, áramszünetet okozott az előző esti felhőszakadás.

Új fejlesztések a Postánál  

Új funkciókkal bővült a postai mobil app, többek között kikereshetők a szombati és a hosszabbított nyitva tartású posták, és már utasbiztosítást is köthetünk mobilon. Egyre népszerűbb a QR-kódos csekkbefizetés, már másfél milliárd forint értékben fizettek be ily módon csekket az ügyfelek.

Ingyenes lesz a csekkbefizetés a postákon  

Ingyenes lesz a csekkbefizetés a postákon

Csekkbefizetés esetén a kártyás fizetés nem készpénzfelvételnek fog minősülni, vagyis az ügyfeleknek nem kell megfizetniük a többszáz forintos készpénzfelvételi díjat. Ezt Szarka Zsolt, a MAgyar Posta Zrt. vezérigazgatója mondta a Porfoliónak.

Megváltoznak a postai csekkek január 1-től  

Megváltoznak a postai csekkek január 1-től

Januártól a postai csekkeken is megjelennek a QR-kódok, amelyek segítségével otthonról is ki lehet fizetni a számlákat – mondta Kovács Zoltán, a Magyar Posta Zrt. ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettese a Kossuth rádióban.

Oldalak