Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

Telefonon is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány  

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül - mondta Balogh Gábor, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) főosztályvezető-helyettese csütörtökön.

Nem csökken az e-kártya népszerűsége  

Rohamosan terjed az idén bevezetett elektronikus személyi igazolvány, az év kezdete óta már mintegy kilencszázezer magyar állampolgár igényelt e-kártyát – derül ki a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) által a Magyar Hírlapnak küldött adatokból.

Hiába az új személyi: sokan még mindig nem jól használják  

Idén januártól igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány, ami mellé kérhetünk akár elektronikus aláírást is. Ezzel a lehetőséggel azonban nagyon kevesen élnek. A legtöbben talán nem is tudják, hogy milyen előnyei vannak egy ilyen aláírásnak, vagy csak túl macerásnak tartják a használatát.

Jönnek a P-s rendszámok  

Várhatóan még idén kiadják az utolsó N betűvel kezdődő rendszámot Magyarországon. Utána nem az következik, aminek kellene.