Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

kosárlabda

Elismerték a diáksport legjobbjait  

Elismerték a diáksport legjobbjait

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, melynek díjátadója a Polgármesteri Hivatalban volt. A több ezer iskolást aktivizáló versenysorozat a legtöbb fiatalt megmozgató sportrendezvény az országban. Újbuda mind az eredmények, mind a résztvevők számát tekintve az élvonalba tartozik.

Bajnoki döntőben a MAFC  

Bajnoki döntőben a MAFC

Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.

Hárompontos siker a Gabányiban  

Hárompontos siker a Gabányiban
Teltházzal ünnepelték a kosárlabdázást a Gabányi László Sportcsarnokban. A második Dobd a kosárra! című sportprogram újbudai fináléjára ötszáz kosarazó gyermek és szurkoló érkezett. A versenyt végül egy újbudai csapat, a Grosics Gyula Sportiskola kosarasai nyerték. A hangulat felejthetetlen volt a Hauszmann Alajos utcában.

Remek hangulatú meccsen botlott a MAFC  

Vavra András
Az év egyik legjobb színvonalú mérkőzését játszotta a két fiatal és egyaránt homogénnek tekinthető budapesti gárda, a MAFC és a TF csapata. A mérkőzés nem csak a lokális harc, hanem a korábban a MAFC-nál éveket eltöltő Merim Mehmedovics TF-edző jelenléte miatt is komoly presztízsharcnak volt várható. Telt ház volt a Gabányiban és a hangulat is méltó volt a derbi szintjéhez.

Két félidő, két meccs  

Lakosa Zsolt

Az MTK Törökbálint látogatott a MAFC-hoz a kosárlabda másodosztályban. A Gabányiban idén csak a kecskemétiek tudtak nyerni, de most - a MAFC-nevelés - Spiriev Olivér irányításával a vendégek kezdtek jobban. Kerületünk csapata statikusan játszott, míg az MTK dinamikus befutásokkal vagy betörésekkel könnyű kosarakat dobott.

Kerületieké a Bikás parki sportpálya  

Kerületieké a Bikás parki sportpálya
Átadta az önkormányzat a kerületnek a Bikás parkban lévő sportpályákat. A hivatalos ünnepséget követően, szombaton streetball bemutató és gyermekfoci is várta az érdeklődőket az új kosárlabdapályán.

Sportos Csütörtök volt a Grosicsban  
 

Sportos Csütörtök volt a Grosicsban
A Grosics Gyula Sport Általános Iskola adott helyet a Sportos Csütörtöknek. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kezdeményezésének célja, hogy a közismert Torkos Csütörtökkel ellentétben ezúttal egészségünkért, fittségünkért tegyünk valamit. Az iskolai sportnaphoz több sztár is csatlakozott.

Keleti alapszakasz győztes a MAFC  
 

Mintegy háromszáz néző látogatott ki a kosárlabda örökrangadójára, a MAFC – Bp. Honvéd mérkőzésre. A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában a nézők remek hangulatot varázsoltak a Gabányi László Sportcsarnokba, a MAFC pedig meg is hálálta a szurkolást, míg a vendégek elaludták a rajtot.

Újra hazai pályán győzőtt a MAFC  

Misek Levente

Egy MAFC – Salgótarján mérkőzés mindig kemény összecsapást jelent. Akkor is, ha a hazaiak a biztos listavezetők a másodosztályban, míg a tarjániak idén kivételesen nem jutnak be a felsőházi rájátszásba.

Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata  

Egerben ért véget a MAFC győzelemsorozata

Az első és a második találkozott Egerben, és ahogy várható volt, a védekezés dominált a mérkőzésen. A hazaiaknál Garamvölgyi Ákos újult erővel tért vissza sérüléséből, míg a vendégeknél az előző heti betegségek miatt Fodor Kristóf és Misek Levente csereként kezdett, Gorzsás Krisztián pedig otthon maradt. A MAFC sikerszériája megszakadt.

Óbudáról is győzelemmel tértek haza a MAFC kosarasok  

Óbudáról is győzelemmel tértek haza a MAFC kosarasok
Zsinórban tizenöt bajnoki mérkőzésén nem talált legyőzőre a MAFC a kosárlabda NB. I/B alapszakaszában. Ezt a sorozatot egészíti ki a Hepp Ferenc Kupa megnyerése és az ahhoz szükséges öt sikeres mérkőzés is. A MAFC fiataljai tehát október végétől - megszakítás nélkül - húsz mérkőzést nyertek.

Alapszakasz győzelem felé tart a MAFC  

Alapszakasz győzelem felé tart a MAFC

Tizenhárom zsinórban megnyert bajnoki mérkőzés után látogatott a MAFC csapata Nagykőrösre a férfi kosárlabda másodosztályban. A mérkőzést az esélyességnek megfelelően a vendégek kezdték jobban.

Meglepetés helyezés a Beac Tini kupán!

Az újbudai Gabányi László Sportcsarnokban játszották az Országos Tini Kosárlabda Bajnokság döntőjét, melynek rendezési jogát idén az utánpótlás nevelésben élenjáró BEAC nyerte el.

Dobd a Kosárba! – 2013

„Dobd a kosárba!“ program sajtótájékoztatója és könyvbemutató lesz 2013. március 28-án a Gabányi László Sportcsarnokban

Oldalak