Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

kormányablak

Visszaáll az ügyfélfogadási rend a kormányhivatalokban  

A veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett korlátozó intézkedések megszűnnek, fokozatosan visszaáll az ügyfélfogadási rend a kormányablakoknál, a Központi Okmányirodában, valamint a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain.

Időpontra érkezőket fogadnak a kormányablakok és okmányirodák  

Szerdától csak időponttal rendelkező ügyfeleket fogadnak a kormányablakok, okmányirodák és más kormányhivatali ügyfélszolgálatok, a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálatok ügyfélfogadása pedig határozatlan ideig szünetel a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért.

Ügyeletet tartanak a kormányablakok hétvégén  

Október 1-jén és 2-án országosan valamennyi kormányablakban és okmányirodában intézhető lesz az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítása és a lakcímigazolvány pótlása. Az ügyeleti félfogadás alatt kizárólag ezek az ügyek intézhetők az ügyfélszolgálatokon.

Kormányablak nyílt a Bocskai úton  

Március 10-én kormányablak nyílt az önkormányzat Bocskai úti épületében. A novemberben bezárt okmányiroda az elmúlt hónapokban átalakult, az újonnan létesített hivatal szolgáltatásait bárki igénybe veheti.

Átmenetileg növekedhet a Budafoki úti kormányhivatal forgalma  

Egészségbiztosítási pénztári ügyekben a Budafoki úti ügyfélszolgálatot javasolja Budapest Főváros Kormányhivatala, melynek Egészségbiztosítási Főosztályának három XIII. kerületi ügyfélszolgálatából a III. számú átmenetileg nem üzemel.

Egy helyen sok ügyet intézhet – Megnyílt a második kormányablak Újbudán  

Már fogadja ügyfeleit Újbuda újonnan megnyílt második generációs kormányablaka a Budafoki út 59. szám alatt. Az iroda a közigazgatási reform, azaz a Magyary Program 2.0 keretében kezdte el működését, a lakosok jelenleg 423, jövőre 500 ügytípust intézhetnek el helyben. A hivatalban "első generációs" feladatokat is el lehet intézni, a látogatók ugyanis egészségbiztosítással és rehabilitációval kapcsolatos kérdéseikre is választ kapnak.

Kormányablakká alakul az okmányiroda  

Novembertől 1-től szünetel az ügyintézés az önkormányzat épületében lévő Kormányhivatal okmányirodai osztályán. Az ügyfélfogadás szüneteltetésére azért van szükség, mert az érintett osztályt Kormányablakká alakítják át.

Megújul a kormányablakok ügyfélfogadási rendje  

Megújul a kormányablakok ügyfélfogadási rendje

Decembertől új nyitva tartással várják ügyfeleiket a budapesti kormányablakok. Lehetőség lesz reggeli, munkaidő előtti ügyintézésre is, miközben az esti ügyintézés is megmarad. A várakozási idő csökkentésére a legforgalmasabb időszakokban növelik az ügyintézők számát.

Oldalak