Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

koncert

Okos ovis gyalogosok  

Játékos interaktív koncert részeként tanulhatták meg a gazdagréti Pitypang Óvoda kisgyermekei a biztonságos közlekedés szabályait.

Jankai Béla a Barba Negrában  

Majdnem negyven év zenei munkásságából kaphatnak ízelítőt Jankai Béla billentyűs, zeneszerző és zenész barátai vasárnapi koncertjén az érdeklődők a Barba Negra Music Clubban Budapesten.

Für Anikó kitalált világa a B32-ben  

Teltházas koncertet adott a B32 Galéria és Kultúrtérben Für Anikó színésznő március 18-án. Az énekesi karriert viszonylag későn kezdő színművész magánéletének titkaiba és a dalok eredetébe is beavatta az újbudai közönséget.

Fonó: tízéves a Buda Folk Band  

Egész napos programmal, gyerekműsorral, koncerttel, táncházzal és kolbásztöltéssel ünnepli 10. születésnapját a Buda Folk Band február 18-án a Fonó Budai Zeneházban - hangzott el az M1 adásában.

Idén is Népzenész Bál lesz a Fonóban  

Hetedik alkalommal rendezik meg a Népzenész Bált január 21-én a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Bazseva együttes, közreműködik Bede Péter és a Fokos Zenekar.

Kozma Orsi adott jótékonysági koncertet Újbudán

A kerületben élő Horváth Boglárkát és családját támogatta jótékonysági koncertjével Kozma Orsi énekesnő. Az Újbuda Önkormányzata és a KözPont Kft. szervezésében a B32 Galéria és Kultúrtérben tartott karácsonyi koncert teljes jegybevételét a család kapja.

Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek újévig Budapesten  

Mások mellett Gloria Gaynor, a Ghymes, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar, Sena, a Brains, a 30Y, a Zagar, a Punnany Massif, Wolf Kati, a Bëlga, az Edda Művek, Fenyő Miklós, a Budapest Bár és a Wellhello is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.

Három új pályázat indult a Cseh Tamás Programban  

Összesen 162 millió forintos kerettel három nyílt pályázatot írt ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma. Nemzetközi koncertek támogatására, a fővárosi klubok koncertjeire és könnyűzenei médiumok megjelentetésére 2017. január 26-ig lehet jelentkezni.

Kollár-Klemencz László a Fonóban  

Rengeteg címmel harmadik szólólemezét készítette el Kollár-Klemencz László, a Kistehén vezetője. Az énekes, gitáros, dalszerző az album kamarazenéjében és szövegeiben a természetben mélyült el, a bemutató koncert december 27-én lesz a Fonó Budai Zeneházban.

Lydia Lunch és a Retrovirus az A38 hajón  

Lydia Lunch három év után ismét előadja Retrovirus című életműösszegző lemezét Budapesten. A New York-i no wave színtér nagyasszonya, aki kulcsszerepet játszott a nyolcvanas-kilencvenes évek posztpunk mozgalmában, december 5-én koncertezik az újbudai A38 hajón.

Vágtázó Csodaszarvas-ünnep az A38-on  

A fény ünnepét tartja hagyományos évzáró koncertjén a Vágtázó Csodaszarvas az A38-on. Az ősi rítusokat magyar népzenével ötvöző együttes mellett december 10-én a lengyel Warsaw Village Band és az Ébrenálmodók Rituális Színház produkciója is látható lesz.

Európa Kiadó az A38-on  

Ezúttal nem húsz, csak három évet kellett várni új Európa Kiadó-dalok megjelenésére. A ...Valahol lenni... című anyagot a magyar underground legendás zenekara dupla koncerten mutatja be december 2-án és 3-án az újbudai A38 hajón.

Ács Gyula népi hangszerekre írt művei a Fonóban  

Ács Gyula népi hangszerekre írt műveit és népdalfeldolgozásait mutatják be a Fonó Budai Zeneházban december 1-jén - hangzott el az M1 adásában. A Szép fehér pekulár című lemezbemutató koncerten közreműködik a miskolci Reményi Ede Kamarazenekar, Török Tilla (ének), Bese Botond (duda) és Ács Gyula (duda, tárogató).

Oldalak