Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

kis népszámlálás

November 8-ig tart a KSH kis népszámlálása  

Budapesten még az utolsó napokban is akad dolguk az összeíróknak, de novemberben 8-án véget ér a mikrocenzus, vagyis a kis népszámlálás. A KSH kéri, hogy akik értesítést kaptak, de még nem járt náluk az összeíró, érdeklődjenek a megadott zöld számom.

Újbudán is lesz kis népszámlálás  

A Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban mikrocenzust, azaz kis népszámlálás tart. Ennek végrehajtását a 2015. évi X. törvény rendelte el, az adatfelvétel részleteit pedig a 65/2015 (m.25) számú kormányrendelet tartalmazza. Az adatfelvételre 2016. október 1-je és november 8-a között kerül sor, a mintába került háztartásokban élők számára a válaszadás kötelező.