Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 28. hétfő, Stefánia

Kelenföld

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ - vasúti pálya korszerűsítése  

A Kelenföld – Százhalombatta vonalszakaszon átépítik és korszerűsítik a vasúti pályát és a kapcsolódó létesítményeket. A munkálatokról a kitvitelező V-Híd Építő Zrt. a NIF Zrt. jóváhagyása szerint tájékoztatja a lakosságot.

Hatalmas siker volt a farsang Kelenföldön  
 

Először jártak busó jelmezbe öltözött hagyományőrzők Újbudán, Kelenföldön. Február 4-én az Albertfalvi Közösségi Háztól induló álarcosokat többszázan kísérték, a kereplőkkel, kolompokkal felszerelt busók vezette menethez sokkan csatlakoztak. Mintegy félezres tömeg érkezett az Albert utcai téltemető mulatságra.

Beindult a Nemes Színpad  

Kelenföldön a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban már eddig is számos színházi produkciót valósítottak meg, de ezeket eddig csak a diákok, vagy azok szülei láthatták. Mostantól bárki megtekintheti a tehetséges fiatalok előadásait.

Mézes lecsó Kelenföldről  

Jó hangulat, kellemes illatok, finom ízek jellemezték az immár hatodik alkalommal megrendezett Kelenföldi Lecsófesztivált.

Változás a Keleti pályaudvart érintő vonatoknál  

Május 17. és június 1. között karbantartást végeznek a Keleti pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő szakaszon. Emiatt számos, a Keleti pályaudvart érintő vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul. A karbantartás során a Keleti pályaudvaron több váltó esetében ágyazatot cserélnek, de sor kerül vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is. A Ferencváros–Kelenföld szakaszon a vasúti hídon végeznek karbantartásokat.

Átadták a negyedik P+R parkolót is Kelenföldön  

Átadták a 4-es metróberuházás keretében utolsóként megépült P+R parkolót a kelenföldi aluljárónál. A Péterhegyi úti autóbusz végállomás melletti területen összesen 504 autó fér el. A külszíni, nyitott létesítményt kedd délutától használhatják az autósok ingyenesen.

Pótlóbusz jár hétvégén Kelenföldről a Népligetbe  

Augusztus 27-én és 28-án rövidített útvonalon jár az 1-es villamos a Bécsi út/Vörösvári út és a Népliget között, a kimaradó szakaszon a 103-as busz viszi az utasokat Kelenföldig. A villamospótlásra azért van szükség, mert a Rákóczi híd Soroksári út feletti szakaszán vágánykarbantartási munkákat végeznek. Az 1-es villamosvonal tavaly elkészült felújítása ezt a szakaszt nem érintette.

Két év múlva villamos járhat az Etele úton  

Valamennyi szakhatósági engedély birtokában vág bele a BKK az 1-es villamos újbudai szakaszának továbbépítésébe – tudtuk meg a témában tartott lakossági fórumon. Az is kiderült, hogy a fejlesztés része lesz több közpark megújítása, és előre láthatóan 13 hónapig tart majd az építkezés.

Oldalak