Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Karithy Színház

Gálaesttel indult az évad a Karinthy Színházban  
 

Rendhagyó gálaelőadással nyitotta meg - tanévnyitónak álcázva – az új színházi évadot a Karinthy Színház társulata augusztus 31-én. A megújult teátrum gálaprogramján, a zenés produkciók között szó volt a 37-ik szezon bemutatóiról, előadásairól és kiosztották a legjobb színészeknek járó elismeréséket is.

Már az új évadra készülnek  

Erősre sikeredett a Karinthy Színház új évada, hiszen a horrorkomédiától, mesedarabokon és a musicalen át a vígjátékig és a drámáig, minden műfaj kedvelője találkozhat újdonságokkal.

Véget ért a kulturális évad  

Az iskolai vakációval egy időben a kulturális szervezetek is nyári szünetet tartanak, de ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne zajlanának az események.

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház  

Molnár Ferenc darabot mutat be a Karinthy Színház

Molnár Ferenc Olympia című vígjátékát mutatja be a Karinthy Színház február 13-án, péntek este. A monarchiabeli fürdővárosban játszódó darabot Korcsmáros György rendezésében, és a színházban először fellépő Bezerédi Zoltán szereplésével láthatja a közönség.