Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 21. kedd, Konstantin

ítélet

Jogszerű volt a választási körzetek átalakítása  

Jogszerű volt a választási körzetek átalakítása

Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék az újbudai választókörzetek kialakításával kapcsolatos ellenzéki kifogásokat. A bírósági döntés értelmében az újbudai önkormányzatban szakmai döntés született a választási körzetek átalakításáról, és a kerület jegyzője mindenben jogszerűen és törvényesen járt el.

Ítélet: felmentették Molnár Gyulát  

Ítélet: felmentették Molnár Gyulát
Bizonyíték hiányában a Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabaddemokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. A tárgyaláson a védők felmentést és új eljárást kértek, az ügyész a bűnösség kimondását indítványozta a politikusok ellen.

Molnár indul a választásokon, a Fidesz szerint lepapírozták a korrupciót  

Molnár indul a választásokon, a Fidesz szerint lepapírozták a korrupciót

Közleményben reagáltak az érintett felek a Kúria keddi ítéletére. Mint ismert a legfelsőbb bírói fórum bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. A XI. kerületi Fidesz szerint ügyesen "lepapírozták" a korrupciót, amit Molnár Gyula azzal utasít vissza, hogy szerinte az ügy lezárult. Úgy véli, az igazságtalanságot ott kell helyretenni ahol elkezdődött, az önkormányzati választáson.

Négy év börtönre ítélték Wieszt János volt MSZP-s politikust  

Wieszt János

Első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust a Fővárosi Törvényszék hétfőn - írta az MTI. Két vádlott-társát, aki ügyvéd, 2-2 év letöltendő börtönre és többmilliós vagyonelkobzásra ítélték.