Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 3. vasárnap, Kornélia

időskor

„Egészséges és Aktív Időskor” önkéntesekkel  

Újbuda Önkormányzata - a Norvég Alaphoz benyújtott pályázat részeként - tervezi, hogy új, kísérleti, szervezeti modellt dolgoz ki, melynek keretében 60 év felettieknek nyújt támogatást önkéntesek tevékenységével. Ehhez fel kell készíteni az önkénteseket, képzésüket az OKT-FULL Tanácsadó Kft. végzi.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek Újbudán  

Október közepén három nyugállományú katonát köszöntöttek fel a kerületben születésnapjuk alkalmából. Vojtek István és Márkus István a 85., Nagy János a 90. életévét töltötte be idén ősszel. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Vidámság a Fraknó utcában  

Az Idősek Világnapjához kapcsolódóan rendeztek ünnepséget az Újbudai Idősek Házában október 4-én. Az intézményben a kultúrprogramot követően átadták az újonnan elkészült ebédlőt is.

Teltházas koncert Albertfalván az időseknek  

Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték az Albertfalvi Közösségi Házban az Idősek Világnapját a helyi szépkorúak. A hagyománynak megfelelően idén is az Albertfalvi Opera és Dalstúdió koncertezett, a „Csak a szépre emlékezem” gálaest ezúttal is teltházas volt.

Idősek Világnapja Újbudán  

Hamarosan új 60+ Programközpont nyílhat az Őrmezei Kérő utcában – derült az Idősek Világnapja rendezvényen a Fővárosi Művelődési Házban. Az eseményen átadták az „Újbuda Időseiért” járó elismeréseket, a programot Mága Zoltán koncertje zárta.

Egyre népszerűbb a gyaloglás Újbudán  

A mozgás fiatalít – vallják a 60+ program keretében szervezett gyaloglás résztvevői. A rendszeres programok kis-és nagycsoportokban indulnak, de vannak egyéni gyaloglók is. A mozgás öröme, a gyaloglások közösségteremtő ereje, a fittség és az egészség mindennél többet ér számukra.

Nótaszó és kiállítás a Kenderes jubileumán  

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a Kenderes Idősek Klubja június 15-én. Az eseményen Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is részt vett, átadták az épület felújított vizesblokkját is.

Juniálisoztak az idősek Kamaraerdőn  

A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezték meg az Újbudai Szociális Szolgálat húszéves Jubileumi Juniálisát. A június 8-án tartott rendezvényre hat kerületi idős klub tagjai és a Mérnök utcai étkeztetésben résztvevők kaptak meghívást. Kamaraerdő ölelésében jó társaság, néptánc és nótacsokor volt a jó ebédhez.

A szépkorúaknak nyílik a sárga rózsa  

Virággal, zenével és énekszóval valamint szavalással köszöntötték az Alabástrom utcai idősklubban a városrész szépkorúit. A Kelenvölgyi Polgárok Köre által szervezett eseményen a 80-dik és 90-dik születésnapjukat ünneplőket egy-egy szál sárga rózsával lepték meg.

60+ Gyalogló Program – elindultak a kisközösségi gyalogló csoportok  

Egyre többen csatlakoznak a 60+ Gyalogló Program eseményeihez, a jó hangulatú mozgásos program legújabb fejleménye, hogy megkezdték működésüket a kisebb gyalogló közösségek. Őrmezőn, Kelenföldön és Albertfalván elindultak, amelyek a napi gyaloglásokat és a Bikás parki nagyközösségi gyaloglások alkalmait egészítik ki, összefogva a kerület egy-egy részén élő időskorúakat. A csoportokhoz folyamatosan lehet csatlakozni.

Kerületünk élen jár az esélyegyenlőség megvalósításában  

Újbuda élen jár a fővárosi kerületek körében az esélyegyenlőségi célok és az Európai Unióban egységesen előírt feladatok teljesítésében – összegezték az „Esélyegyenlőség Budapesten 2016-2020” című konferencia résztvevői. A rendezvényt emiatt tartották a XI. kerületi Polgármesteri hivatal Zsombolyai utcai dísztermében.

Sokan voltak a 60+ Gyalogló Program első sétáján  

Több mint százötvenen vettek részt a 60+ keretében indított gyalogló program első vezetett sétáján. Az eseményen Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok nem győzte hangsúlyozni az időskorban végzett rendszeres mozgás jótékony hatását.

Idősek Húsvétja a kerületben  

Alsó tagozatosok által készített húsvéti tojásokkal lepték meg a képviselők az idős klubok lakóit és tagjait. Újbuda vezetőinek fontos, hogy senki se maradjon ki az ünnepi hangulatból.

Már tizenhétezres aktív tagsággal indul az Újbuda 60+ Program új, tízéves ciklusa  

Február 25-én, az önkormányzat képviselő-testületi ülésén adták át a tizenhétezredik Újbuda 60+ Kedvezménykártyát tulajdonosának. Kincses Jánosné férje nevében vette át azt Hoffmann Tamás polgármestertől. A kerület a tavaly elfogadott, 2015–2025 ciklusra vonatkozó Idősügyi Koncepcióját szeretné megerősíteni ezzel a gesztussal. Minden újabb ezredik kártyát is hasonló módon adja majd át, ezzel is hangsúlyozva az időskor fontosságát és támogatottságát.

Idén is gyerekek díszei ékesítik az idősotthonok karácsonyfáit  

Újabb díjakat osztottak ki Újbuda családbarát programja keretében a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A főszerep a gyerekeké volt, akik folytatva az ötéves hagyományt, idén is készítettek karácsonyfadíszt az időseknek egy verseny keretében. Őket díjazták az eseményen, melyen a Gágogó zenekar is fellépett.

Oldalak