Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

időskor

Különleges ajándékokat kaptak a Fraknó utcai idősek  
 

Pásztorjátékkal köszöntötték a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza időseit az intézmény dolgozói december 21-én. A rendezvényre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, valamint a Magyarországi Vietnámiak Egyesülete vezetői is.

Közösen ünnepeltek az idősek  

Idősek karácsonya - Bocskai

A kerület iskolásai által készített ajándékok átadásával, karácsonyi ízekkel, műsorokkal és ünnepi dalok éneklésével készültek az ünnepekre Újbuda idősek otthonaiban és a közösségi házakban. Az intézményekbe látogató politikusok jóízűen beszélgettek a klubtagokkal, az idősek pedig szívesen elevenítették fel nekik emlékeiket.

Konferencia az aktív időskorért  

Az aktív időskor jegyében rendezett konferenciát Újbudán az Ezüstnet Internetező Idősek Országos Egyesülete. A 2007-ben alapított szervezet székhelye a Budapesti Művelődési Központ (BMK), ahol a tanácskozást is tartották október 10-én. A konferencián Farkas Krisztina önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket.

Idősek világnapja Újbudán  

Gazdagréti Idősek Klubja

Az Idősek Világnapja alkalmából színes műsorral, programokkal a Gazdagréti Idősek Klubjában és az Újbudai Idősek Házában is október 3-án.

Ismét példát mutatott a településeknek Újbuda  

Az újbudai Gyalogló idősklub mintájára országos program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából – jelentette be Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a kerületben.

Ünnepeljük az idős embereket!  

A Keveháza utcai Idősek Klubjában tartott ünnepséggel kezdődött Újbudán az Idősek Világnapja. A programon az irodalom került fókuszba.

A nagyszülők világnapjára emlékezett a miniszter  

Szeptember első vasárnapján ünnepeljük a nagyszülők világnapját. A jeles esemény alkalmából tartott sajtótájékoztatót Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője augusztus 29-én.

Tüzes nap az Újbudai Idősek Házában  

„Tüzes egy nap” néven tartottak nyílt napot az Újbudai Idősek Házában május 31-én. A Fraknó utcai rendezvényre védnöke Ludányi Attila önkormányzati képviselő volt.

Önkéntesekkel a minőségi időskorért  

Lezárult az „Egészséges és aktív időskor” projekt, Újbuda Önkormányzata önkéntesek bevonásával nyújt minőségi egészségügyi és szociális szolgáltatást az időskorúaknak otthonaikban. A projekt zárókonferenciáját április 19-én tartották.

Megnyílt a Kérő utcai segítőközpont  

Megnyitotta kapuit az új idősbarát szolgáltatás központja Őrmezőn a Kérő utcában. Februártól indul az „Egészséges és Aktív Időskor” projekt három hónapos tesztidőszaka, amelyhez őrmezeiek jelentkezését várják.

Karácsonyi ünnepség időseknek a kerületben  

Idősek Karácsonya címmel több városrészben, számos idősek otthonában szerveztek műsoros karácsonyi ünnepséget a napokban. A helyszínekre a kerület vezetése, így a polgármester is ellátogatott és ajándékkal lepte meg azokat, akik nem tölthetik családi körben a karácsonyt.

Idősek karácsonya a Gazdagréti Közösségi Házban  

Az önkormányzat ajándékcsomagokkal, a közösségi ház műsorral és állófogadással lepte meg az időseket december 16-án a Gazdagréti Közösségi Házban. A környék idősei gyakran összejárnak programokra, így hagyomány szerint a karácsonyt is együtt ünneplik.

Karácsony a Kenderes Idősek Klubjában  

Karácsonyi ünnepséget rendezett idős tagjai számára a Kenderes Idősek Klubja. A rendezvény, a hagyományoknak megfelelően, a klub egyik rangidős tagjának üzenetével kezdődött.

Oldalak