Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

hulladékkezelés

Csomagolásmentes üzlet nyílik a kerületben  

Ligeti Bolt néven nyílik meg a kerület első csomagolásmentes boltja a Karinthy Frigyes úton. Üzletstratégiájuk lényege, hogy a terméket otthonról hozott üvegbe, dobozba, zsákba mérik ki, elkerülve ezzel a hulladékként keletkező csomagolást.

Szervezett hulladékkezelés  

Az illegális hulladéklerakások miatt Újbuda Önkormányzata arra kényszerült, hogy több szelektív megszüntessen. A közterületi konténercsoportok száma csökkent, egy részük átalakult üveggyűjtő ponttá, ezen túlmenően a különféle hulladékok leadására számos lehetőség van a kerületben.

Tegyen ön is a hulladékcsökkentésért!  

Magyarország 5. alkalommal vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban. Az idén november 19. és 27. között Európa-szerte megrendezett akciósorozat a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi középpontba. A részvétel önkéntes alapú, már bevált mindennapi praktikák, akciók vállalásával vagy saját ötlet megvalósításával lehet jelentkezni.

Augusztusban mindenki kap szemétszállítási csekket  

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint augusztusban minden ügyfelük megkapja a második negyedéves hulladékszállításról szóló csekket, amely csúsztatott fizetési határidőt biztosít majd.

Jövőbeli városok  

Jövőbeli városok

Július 2-án nyílt meg Kerekes Gábor Future Cities – Jövőbeli városok című kiállítása az Újbuda Galériában. A művész, bár festő szakon végzett, nem fest. Annál szívesebben kísérletezik: az utóbbi időben papírkollázsokat készít hulladékból. Az újrahasznosítás, a hulladékokból való építkezés alapvető része művészi ars poeticajának.

Változik a szemétszállítás  

Változik a szemétszállítás

Változnak a szemétszállítás szabályai. A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két különböző méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak.

Tart az őszi nagytakarítás  
 

Tart az őszi nagytakarítás

Civilekkel közösen teszi rendbe a környezetet, tisztítja meg az utakat, járdákat, parkokat az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. valamint a FKF Zrt. Míg a lakók saját kertjükben metszik a fákat és gereblyézik a leveleket, addig a közterületeket az önkormányzat parkfenntartó cége és a fővárosi tisztaságfenntartó teszi rendbe.

Zöldszemléletet hirdet kerületi iskolákban az IKSZ  
 

Zöldszemléletet hirdet kerületi iskolákban az IKSZ

Megtartotta első újbudai környezetvédelmi tanóráit az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés. A szervezet vezetője, Baka Éva a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás és a hulladékkezelés fontosságáról beszélt a diákoknak.