Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

futás

Először nyert egyetemi klub férfi maratoni csapatbajnokságot  

A hazai maratoni csapatversenyek 67 éves történetében első alkalommal nyert egyetemi amatőr futócsapat országos bajnokságot. A Vasas öt éves győzelmi sorozatát törte meg az ELTE-BEAC keretei között Szabó Gábor (ELTE TTK, 2009-es egyéni OB ezüstérmes) vezetésével készülő hallgatói futókör. Az idén 113 éves BEAC klasszikus hagyományait követte a munka és tanulás mellett sportoló Beda Szabolcs, Szabó Gábor és Pach Péter Pál összeállítású csapat, akik végül 8:00:28-as összidővel értek célba. Pach matematikusként az egyetem egyik legerősebb doktori iskolájának hallgatója, így nem csupán formalitás a hazai sportéletnek is szóló üzenet: "Élen a tanulásban, élen a sportban!"

Dr. Bácsalmási Péter és Dr. Nyerges Mihály Emlékverseny  

Egy esztendő elteltével újból készültünk, hogy már közel két évtizede megrendezésre kerülő emlékversenyünket megrendezzük. Nem gondoltunk arra, hogy Dr. Nyerges Mihály nem lesz ott közöttünk a nézőtéren, ahogyan ezt minden alkalommal megtette. 2010-es esztendő utolsó napján eltávozott közülünk örök űrt hagyva maga után. Természetes volt számunkra, hogy ettől az évtől, Dr. Nyerges Mihály nevét is viseli emlékversenyünk. Pályafutásuk a sportban betöltött szerepük az utókor számára is példaértékű, és fennmaradó. 

Futás! A városrészek között  
 

Öt korcsoportban, két helyszínről több százan vágtak neki a hagyományos, a kerület napja alkalmából szombaton megrendezett városrészek közötti futásnak.

Tekerj egyet Pekingért!  
 

A rendezvény célja, hogy minél több embert sportolásra ösztönözzenek és segítsenek az egészséges életmód kialakításában.

Oldalak