Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 26. hétfő, Edina

fotózás

Karrier Klub: nem csak a pénz számít

Az idei ősz első Karrier klubjának vendége Földházi Árpád fotográfus volt. A B32 Galéria és Kultúrtérben október 10-én tartott beszélgetésen elmondta, egyetemistaként nem tudta mivel akar foglalkozni, de azt igen, hogy sok pénzt szeretne keresni. Végül fotográfus lett, és rájött, hogy a pénz nem minden.

Virtuálisan is hajózható a Duna

Virtuálisan is hajózható a Duna

Virtuálisan is hajózhatóvá vált a Duna a Google Street View alkalmazással, amelybe többek között bekerültek a Budapestről, valamint más folyóparti látványosságokról és tájakról készült panorámaképek is.

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google

Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google. A magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a kereső Street View szolgáltatás segítségével.