Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

feltaláló

Hírességek a Bartókon – Csonka János, a magyar autó atyja  

„Nem húz… csak füstöl mótora? Küldje el hengerét, főtengelyét, dugattyúját Csonka János gépgyárába az ország egyetlen üzemébe, mely kizárólag ezeknek a javításával foglalkozik” – ez a hirdetés A Kerék című szakmai lapban jelent meg 1930-ban – így, hogy „mótora” –, és Csonka János családi műhelyét reklámozta, amelyet a híres feltaláló öt évvel korábban, közvetlenül nyugdíjba vonulása után hozott létre az akkori Horthy Miklós út – a mai Bartók Béla út – 31. alatt.

Emlékérme: 200 éve született Irinyi János  

Kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön Irinyi János, a zajtalan és robbanásmentes gyufát elsőként szabadalmaztató, 200 éve született vegyész tiszteletére. A különleges, négyzet alakú érme a népszerű, magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat tizenegyedik tagjaként jelenik meg.