Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Európai Bizottság

Elindult a Cup4Creativity Projekt  
 

Az egyik legnagyobb stresszfaktornak számít napjainkban a fizikai és digitális magány, amely érzékelhetően jelen van minden városban. Ez ellen veszik fel a harcot az Európai Bizottság és az Urban Innovative Actions (városi innovatív akciók – UIA) pályázatán nyertes városok, köztük Újbuda önkormányzata.

Kulturális Tinder kialakításába kezd Újbuda  

Több mint 230 európai város közül, magyar településként egyedül Újbuda került be a győztes tizenegybe – mondta Barabás Richárd alpolgármester sajtótájékoztatón. Az Európai Bizottság pályázatán a városrész összesen 4,3 millió euró, azaz mintegy 1,5 milliárd forint uniós forráshoz jut az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Online kulturális közösség létrehozására nyert támogatást Újbuda  

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Olcsóbb lesz a mobilozás külföldre  

Életbe lépett az Európai Bizottság méltányos használatról és a roamingdíjak eltörlésének fenntarthatóságáról szóló végrehajtási rendelete. A EU-n belüli roamingolás díja a gyakorlatban június 15-én nullázódik le - írja a hvg.hu.

A bevándorlási hullám felelőtlen kezelése társadalmi feszültséget szít  

A menekültek helyzetét, az Európába illegálisan bevándorlók tömeges érkezése okozta problémákat taglalták a „Migránsválság Női Szemmel” című konferencián szeptember 20-án. Az A38 hajón tartott programot a családok szempontjait előtérbe helyező Fiatal Családosok Klubja egyesület szervezte.

Április 18-ig lehet jelentkezni a TeSzedd!-re  

Hatodik alkalommal szervezi meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. A hulladékgyűjtési akció április 28. és május 1. között lesz.

Közös európai szemétszedés lesz májusban  

Minden eddiginél nagyobb méretűre bővül és három napos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) ügyvezetője. A program egy európai kezdeményezéshez kapcsolódik. Jó hír a 2016-tól érettségizőknek, hogy a részvétel beszámítható a közösségi szolgálat teljesítésébe.