Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Esélyek utcája

Esélyek utcája a Szegletben  

Újbuda Önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esélyegyenlőség elve alapján a hátrányban élők, nehézséggel küzdők életminőségét a civil és a vállalati partnereivel közösen javítani tudja.

Esélyek utcája online konferencia  

2020október1410:00

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2020. október 14-én 10 órai kezdettel Esélyek utcája online konferenciát szervez, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Stratégiai megállapodás az életminőség javításáért  
 

Stratégiai megállapodást kötött Újbuda Önkormányzata kerületi vállalatokkal és civil partnerekkel azért, hogy az esélyegyenlőségi és családbarát szempontrendszerek, a felelős gondolkodás minél inkább beépüljön a kerület, a hivatalok, a vállalatok életébe. A cél nem más, mint a kerületben élők és az itt dolgozók életminőségének javítása, a hátrányos helyzetben lévő, nehézségekkel küzdő emberek szempontjainak fokozottabb figyelembevétele.

Családbarát szemlélet az Esélyek utcájában  
 

Nonprofit szervezetek, önkormányzati és HR-szakemberek találkoztak a Kerület Hete alkalmából megrendezett hagyományos Esélyek utcája konferencián. Az idei eseményt a Családok Éve inspirálta.

Ismét benépesült az Esélyek utcája  

Az Esélyek utcája program legutóbbi rendezvényen a társadalmi felelősségvállalásról és a fenntartható fejlődésről volt szó. A közösség új tagjai a CSR tevékenységgel kapcsolatos új, kurrens információkról és tapasztalatokról hallhattak.

A trendi CSR, avagy mitől lesz "felelős" egy vállalat?  

2017október2509:00

Mi motiválja a vállalkozásokat arra, hogy lépéseket tegyenek a társadalmi-környezeti felelősségvállalás területén? Csak „trendivé” akarnak válni, vagy belső késztetésük van a változtatásra? Milyen szerepet játszanak a civil szervezeti kapcsolatok a folyamatban?

Civilek az Esélyek utcáján  

Megtelt a B32 Galéria és Kultúrtér díszterme az Esélyek utcája program összejövetelén. A szeptember végi eseményen is megfogalmazódott a korábban már kitűzött cél, miszerint civilek, gazdasági szereplők és az önkormányzat együttműködésében bővüljön az Esélyek utcája, és váljon mielőbb sugárúttá.

Önkéntes tér az Esélyek utcájában  

Újbuda Önkormányzata az önkéntesség, az önkéntes munka pozitív hatásainak kiaknázásához célul tűzte ki, hogy 2020-ra megduplázza a kerületen belül mért önkéntes aktivitást – többek között erről tanácskoztak vállalati, civil szervezeti, állami és önkormányzati szakemberek az Esélyek utcája egyik rendezvényén.

Zöld színű lett a Kuckó bölcsi kerítése  

Önkéntesek festették zöldre a Bogdánfy utcai Kuckó Bölcsőde kerítését. A Global Payments Europe Magyarországi Fióktelepének munkatársa az Esélyek utcája program weboldalán kereste meg az önkormányzatot, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében – önkéntes munkával – segítsék az intézményt.

Benépesül az Esélyek utcája  

Sugárút épülhet az Esélyek utcájából – hangzott el az önkormányzat, a civil szervezetek és vállalatok összefogásával létrejött társadalmi felelősségvállalási egyezménnyel kapcsolatban. Az együttműködés eredményeként Újbuda tovább folytatja családbarát politikáját a társadalmi csoportok és a szolgáltatások terén.

Összefogásra buzdít a Széchenyi család  

Élelmiszer adományokat adott át a Menedékház Alapítványnak Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke június 1-én. A két szervezet közötti kapcsolat az Újbuda Önkormányzata által május 27-én tartott „Esélyek utcája” program révén jött létre.

Esélyek utcája: fesztivál a tolerancia jegyében  

Az esélyegyenlőségre és a családbarát szemléletre hívta fel a figyelmet Újbuda Önkormányzata az Esélyek utcája fesztivállal május 27-én. A rendezvényt a Tranzit Art Café-ban tartották, a fellépők között volt Lackfi János, Berecz István, a Maszk Bábszínház illetve az Inspirál Cirkuszközpont is.

Világnyitók  

A Fogyatékos Emberek Világnapjának (december 3.) alkalmából 2015-ben ismét összefogtak Újbudán a civil szervezetek, intézmények, a Nem Adom Fel Alapítvány, valamint a XI. kerületi Önkormányzat. A kerületi 4. osztályos kisiskolásoknak szóló „Világnyitók” című program felhívja a figyelmet az integráció fontosságára, a számos interaktív és játékos feladat, különleges képregény és animációs film pedig a társadalmi sokszínűségre. A rendezvényre különleges vendégeket is hívtak a szervezők! Tekintettel a 2016. évi paralimpiára, a 2015. évi rendezvényen paralimpikonok is részt vettek.

Ajándékozás a Fehérbot Nemzetközi Napján  

Újbuda Önkormányzata felelős társadalmi szereplőként felvállalja, hogy segíti a hátrányos helyzetben lévő embereket. Ösztönző és koordináló szerepével erősíti a helyi közösségeket, együttműködik a civil-, és a vállalati szférával.

Oldalak