Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

díjátadó

Válassz Sportot Újbudán 60 felett Díjátadó

Ünnepélyes keretek között hirdették ki a Válassz Sportot Újbudán 60 felett versenysorozat fődíjasait a Gabányi Lászó Sportcsarnokban december 8-án. A kifejezetten jó hangulatban zajló versenysorozaton öt különböző sportágban tették próbára magukat a nevezők, öt különböző helyszínen, a kerület hetében. Úszásban, futásban, teniszben, asztaliteniszben és sakkban lehetett indulni.

 

Az összesítést követően az „Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka” címet és egyúttal a két fős, balatonfüredi Anna Grand Hotelbe szóló wellness csomagot a nők versenyében Rátonyiné Soltai Eszter nyerte el, a férfiak versenyében Domán György. A külön díjat Kárteszi Attila vette át. A versenyzők döntő többsége részt tudott venni a díjátadón, amelyen az esemény főszervezője az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. látta vendégül őket egy állófogadás keretében.

Energetikai hallgatókat díjazott a MEKH  

Az energetika témakörében kutató három egyetemistát díjazott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A díjakat Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese és Péter Norbert, a BME Energetikai Szakkollégiumának elnöke adta át.

Az újbudai evopro csoport kapta a 2015-ös Innovációs Nagydíjat  

A vártnál kevesebben, huszonketten pályáztak az Innovációs Nagydíjra. Közülük az újbudai székhelyű evopro csoport - az evopro Innovation Kft. és az evopro systems engineering Kft. - az eRDM dinamikus vasúti terhelési rendszer kifejlesztéséért részesült a nagydíjban.

Újbudai sportolók kaptak díjat a Triatlon Gálán  

Idén Budapesten a Podmaninczky kastélyban adták át a Magyar Triatlon Szövetség kitüntető díjait a sportág legeredményesebb sportolóinak. Hat kategóriában díjazták a tavalyi év legjobbjait, köztük újbudaiakat is, akik január 8-án vették át elismeréseiket.

Hangépítész kapta az első Makovecz Imre-díjat  

Kiss Ferenc népzenész, hangépítész, a magyar nép- és világzene egyik legjelentősebb zeneszerzője, a Héttorony Fesztivál szervezője, az Etnofon Zenei Társulás vezetője kapta az első Makovecz Imre-díjat. Az első alkalommal megítélt elismerést november 20-án adták át a neves építész születésnapjának 80. évfordulójára emlékező Héttorony Fesztivál gálaestjén a Zeneakadémián.

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján  

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

A Bocskai István Általános Iskolában tartotta az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata. Az eseményen átadták a kerületi elismeréseket, a Pro Communitate Újbuda és a Pro Urbe Újbuda kitüntetéseket, valamint az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője elismerő címeket.

Idén is díjazzák a magyar nyelv legjobbjait  

Idén is díjazzák a magyar nyelv legjobbjait

Megkezdődött „A Magyar Nyelvért” emlékdíjak átadása. Minden évben azok a kárpát-medencei testvértelepüléseken élő végzősök kapják az elismerést, akik általános iskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el a magyar nyelv tanulásában és a művelésében. Az adai és benei fiatalok már átvették az Önkormányzat által 2012-ben létrehozott díjat.

Elismerték a diáksport legjobbjait  

Elismerték a diáksport legjobbjait

Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, melynek díjátadója a Polgármesteri Hivatalban volt. A több ezer iskolást aktivizáló versenysorozat a legtöbb fiatalt megmozgató sportrendezvény az országban. Újbuda mind az eredmények, mind a résztvevők számát tekintve az élvonalba tartozik.

Comenius-díj Gyurcsó Zsuzsának  

Gyurcsó Gyuláné, az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója 2014. január 17-én az Apáczai Kiadó budapesti székhelyén ünnepélyes keretek között vehette át a kuratórium döntése alapján a kiadó által alapított Szakértői és Szaktanácsadói Comenius-díj különdíját. 

Oldalak