Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

díj

Pro Paedagogia Christiana-díjban részesült a Szent Margit Gimnázium igazgatója  

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Görbe László piarista szerzetesnek, a Szent Margit Gimnázium igazgatójának az oktatás-nevelés területén és szerzetesi szolgálatában végzett munkájáért. A díjat Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át május 31-én, Újbuda Önkormányzata gratulál az elismeréshez.

A víz védelmére figyelmeztet a BME professzora  

Somlyódy László professzor még 2015-ben vette át az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) legrangosabb elismerését, a Dunbar-díjat, a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai és kutatási területén elért, nemzetközi szinten is kimagasló szakmai munkájáért. A díjjal kapcsolatos elismerést a napokban tette közzé honlapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Prima Primissima díjas a Fonó és Vojnich Erzsébet  

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a közönségdíjat múlt pénteken a Művészetek Palotájában. Újbudáról a Vojnich Erzsébet festőművész, illetve a Fonó Budai Zeneház kapta az elismerést. 

Rangos nemzetközi díjat kapott a műegyetem professzora  

A világ legnagyobb, gépészmérnököket tömörítő szervezetétől, az ASME-tól kapott elismerést Stépán Gábor, a BME GPK tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja és vezető kutatója. A díjazott Houstonban vette át a kitüntetést és előadást is tartott az ASME kongresszusán.

Díjakat adott át Tarlós István a főváros napján  

A főváros napja alkalmából kitüntetéseket és díjakat adott át Tarlós István főpolgármester. Budapest egyesítésének 142. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, akik ma elismerést kapnak, azok tetteikkel, erkölcsi vállalásaikkal gazdagabbá teszik a várost. 

Prima Primissima díjra jelölték a Fonót  

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. Köztük a Fonó Budai Zeneház, amely a Népművészet és Közművelődés kategória egyik jelöltje. A kategóriák legjobbjait a díjátadó napján választja ki a kuratórium, ők a Primissima cím mellett anyagi elismerésben is részesülnek.

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára  

Tehetséggondozásért kapott díjat a ciszterci gimnázium tanára

A MOL Tehetséggondozásért Díjat kilenc pedagógus és edző, köztük Szalay József a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium rajz és vizuális kultúra, művészettörténet és mozgókép-médiaismeret tanára kapta idén. A hazai olajtársaság azoknak a tanárok, edzők munkáját ismeri el, akik meglátják a fiatal tehetségekben, sportolókban, művészekben a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. A díj erkölcsi és anyagi elismeréssel is jár.

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján  

Újbudai elismerések a ’48-as események évfordulóján

A Bocskai István Általános Iskolában tartotta az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére szervezett ünnepséget Újbuda Önkormányzata. Az eseményen átadták a kerületi elismeréseket, a Pro Communitate Újbuda és a Pro Urbe Újbuda kitüntetéseket, valamint az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője elismerő címeket.

Újabb elismerést kapott a 4-es metró Szent Gellért téri metróállomása  

Újabb elismerést kapott a 4-es metró Szent Gellért téri metróállomása

A budapesti 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomása zsebelte be az első helyet közösségi építészet kategóriában az ArchDaily nemzetközi építészeti portál 2015 ArchDaily Building of the Year Awards elnevezésű versenyén. A tizennégy kategóriában meghirdetett pályázat eredményeit a hétvégén hozták nyilvánosságra a www.archdaily.com oldalon.

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat  

Újbudai cég kapott Üzleti etikai díjat

Nagyvállalati kategóriában a Regio Játékkereskedelmi Kft. Üzleti etikai díjat kapott. Az üzleti élet ma már rangossá vált díját 15 éve alapították, az etikus üzleti magatartás, a társadalmi felelősségvállalás elismeréseként.

Madarassy István és Vásáry Tamás a kerület díszpolgára  

Madarassy István és Vásáry Tamás a kerület díszpolgára

Átadták a legrangosabb újbudai elismeréseket és kitüntetéseket a Kerület Napján, november 11-én. Az immár egyhetesre bővült eseménysorozaton a kerületi kitüntetéseket és elismerő címeket Hoffmann Tamás polgármester adta át a díjazottaknak. A kitüntetettek listáját itt közöljük.

Ismét állami kitüntetéseket adtak át  

Ismét állami kitüntetéseket adtak át

Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából.

Eljött az állami kitüntetések ideje  

Eljött az állami kitüntetések ideje

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, a Pesti Vigadóban. A kitüntetettek között többen is újbudai kötődésűek.

Oldalak