Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Boldog Meszlényi Zoltán Templom

45 éve az egyház szolgálatában  

Negyvenöt éve szentelték pappá Esztergomban Musits Antal érdemes esperest, a Szent Adalbert Plébánia plébánosát. Ennek alkalmából hálaadó szentmisét mondott a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban június 21-én.

A templom névadójára emlékeztek Kelenföldön  
 

A Boldog Meszlényi Zoltán templomban, a vértanú halálának évfordulóján tartotta liturgikus emléknapot március 4-én. A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Hetvenéves a Liszt Ferenc Kórus  
 

A nagy múltú Liszt Ferenc Kórus a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban teljesít egyházzenei szolgálatot, vezetője Farkas Mária karnagy. Az idén hetvenéves énekkar Liszt Korál miséjét adta elő az ünnepi évfordulón november 24-én.

70 éves a Liszt Ferenc Kórus  

2018november2418:00

Ünnepi hálaadó szentmise 2018. november 24-én, Krisztus Király ünnepének előestéjén 18:00 órakor a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban (XI. Etele út 3.).

Szentmise a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban  

2018október2412:00

2018. november 2-án, Halottak napján este 7 órakor ünnepi szentmise lesz a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban (XI. Etele út 3.) minden meghalt testvérünkért.

Liszt Ferenc Kórus a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban  

2017április0910:30
»
2017április1612:00

A Liszt Ferenc Kórussal immár harmadízben (a tavalyi nagysikerű egyházzenei liturgikus szolgálataink után) ismét a Boldog Meszlényi Zoltán Templomban (XI. Etele út 3., a Fehérvári útnál) fogunk énekelni Virágvasárnaptól Húsvétvasárnappal bezárólag.

Két éve fogadja híveit az Etele úti templom  

Erdő Péter bíboros főpásztor celebrálta az ünnepi szentmisét október 31-én a Boldog Meszlényi Zoltán templomban. A templom felszentelésének második évfordulóját együtt ünnepelte a plébánia, a hívek, Újbuda vezetői, köztük Hoffmann Tamás polgármester.

Boldog Meszlényi Zoltán vértanúra emlékezik a katolikus egyház  

Boldog Meszlényi Zoltánra, a kistarcsai internálótáborban 65 évvel ezelőtt, 1951. március 4-én mártírhalált halt püspökre emlékezik a magyar katolikus egyház. Emlékére a Szent Adalbert Plébánia Etele úti templomában keresztutat és szentmisét tart Erdő Péter bíboros.

Oldalak