Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Az ingatlanárak alig változtak

Az ingatlanárak alig változtak

   |   2020, június 2 - 13:58

Mínuszban a társasházi lakásépítési kedv, csökkent a társasházi lakásokra kiadott engedélyek száma az első negyedévben. Ez részben a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével és a járványhatással magyarázható. A fővárosi új lakások árai a koronavírus kirobbanása óta lényegében nem változtak – állítja az ingatlan.com.

Jelentősen csökkent a társasházépítési kedv az idén, az első negyedévben Budapesten 3217 olyan lakásra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek háromnál több lakásos társasházban lesznek. Ez 5 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, a tavalyi első negyedévéhez viszonyítva pedig 15 százalékos a zuhanás.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy ez elsősorban a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével magyarázható, de szerepet játszik benne a járvány hatása is. - Sőt, az előzetes hivatalos adatok szerint az áprilisban kiadott családi, iker- és társasházakban lévő lakásokra szóló engedélyek 193 ezer négyzetméter lakóterület megépítéséről szólnak, ami 28 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest – mondta. Hozzátette: januártól áprilisig országszerte alig több mint 700 ezer négyzetméternyi lakóépület kapott engedélyt, fele az egy évvel korábbinak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hol lesznek a kedvezményes lakásépítési áfa kritériumainak megfelelő rozsdaövezeteket, de az intézkedéssel a megyei jogú városok is esélyt kaphatnak.

Az elemzés szerint május utolsó napjaiban a budapesti új lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos árszinttel, de tavaly májushoz képest 11 százalékkal magasabb. Bár a 10 százaléknál nagyobb éves drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. Egy-egy tipikus fővárosi új lakás vagy ház átlagára május végén 60,1 millió forint volt, egy évvel ezelőtt pedig 4,4 millió forinttal kevesebbért kínálták azokat.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/az-ingatlanarak-alig-valtoztak?vakbarat=0