Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Egyre több az okostanterem Újbudán

Egyre több az okostanterem Újbudán  
 

   |   2019, október 1 - 15:01

Újbuda tizenhetedik okostantermét adták át szeptember végén az Őrmezei Általános Iskolában. A Digitális Tanterem program a jövőben is folytatódik.

– Újbudán az elmúlt öt évben minden olyan kerületi iskolába telepítettünk okosrendszert, ahol arra igény merült fel, sőt, van, ahol két okostanterem várja a diákokat – mondta az átadón Hoffmann Tamás polgármester. – Az önkormányzat a rendszer kiépítése és a tartalomfejlesztés mellett a pedagógusok továbbképzésére is odafigyel – tette hozzá.

Az első, saját fejlesztésű okostantermet 2014-ben alakította ki a kerületben az önkormányzati Újbuda Smart 11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Kft. A sikeres Digitális Tanterem programra a piac is felfigyelt: a UPC Magyarország tavaly két újbudai iskolának adományozott ilyen termet. – A UPC-t azóta felvásárolta a Vodafone, de a projekt a magyarországi leányvállalatok egyesülése után is folytatódik – közölte a Vodafone Magyarország. A kerület további okostantermek létrehozását tervezi, a program három pillére az önkormányzat szervező és támogató tevékenysége, valamint a tananyagok előkészítése.

Az újbudai okostantermek felszereltsége nagyjából hasonló, az eszközök száma és paraméterei a helyi adottságoktól függően változnak. Az őrmezői iskolában egy 75 colos érintőkijelzős képernyőt helyeztek el a vezérlő számítógéppel együtt, emellett a tanári notebookból, 25 tanulói tabletből, töltőkből, tárolószekrényből, wifi-routerből, szoftverekből, valamint az oktatási keretrendszerből tevődik össze a rendszer.

Az Őrmezei Általános Iskola igazgatója, Ujkériné Diviák Mária bemutatóóra keretében demonstrálta, hogyan zajlik a tanítás egy okostanteremben.

(Újbuda)


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/egyre-tobb-az-okostanterem-ujbudan?vakbarat=0