Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Rendük alapítását ünnepelték a ciszterciek

Rendük alapítását ünnepelték a ciszterciek  
 

   |   2019, január 28 - 11:45

A ciszterci rend alapítóira emlékeztek a Szent Imre Plébániatemplomban január 26-án. Az eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester és Molnár László alpolgármester is.

Kilencszáz évvel ezelőtt, a franciaországi Cîteaux városának közelében, a világtól félreeső helyen alapított új rendet Molesme-i Szent Róbert húsz társával közösen. A Szent Benedek reguláihoz még hűségesebb rend irányítását hamarosan Szent Alberik vette át, majd az Angliából érkező Harding Szent István vezette a közösséget. Hármukat tartják a ciszterciek alapítójának, akikről Szent Róbert napján világszerte megemlékeznek.

Hoffmann Tamás polgármester szerint a ciszterci rend fontos feladatot lát el, a közösségnek pedig küldetése van, hiszen az oktatásban és a karitatív tevékenységben vállalt szerepe sokat jelent az itt élőknek.

Az ünnepi szentmisét, amely a szentimrevárosi templom legjelentősebb ünnepe, Bérczi László Bernát zirci apát celebrálta, a Szent Alberik Kórus pedig Delibes Messe bréve zeneművéből adott elő részleteket. A szentmisét követően a ciszterciek a rendházban ünnepeltek, ahol a plébániához szorosabban kötődő hívek műsora következett. Az összetartó közösség ünnepén Lőrinc atya csapolta a Zirci Apátság különleges söreit a vendégeknek.

D. B. S.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/renduk-alapitasat-unnepeltek-a-ciszterciek