Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Hatályos a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló jogszabály

Hatályos a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló jogszabály

   |   2018, október 17 - 11:35

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A jogszabály szerdán lép hatályba.

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.
A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát. A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is "extraprofitot realizálnak".
A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz - fejtette ki.

MTI


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/hatalyos-a-lakas-takarekpenztarak-allami-tamogatasanak-kivezeteserol-szolo-jogszabaly