Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Nem várt akadály az óvodafejlesztés során

Nem várt akadály az óvodafejlesztés során

   |   2018, május 17 - 15:31

A kerületben folyó, önkormányzati és kormányzati forrásból megvalósuló beruházások közül az egyik kiemelt projekt a Gazdagréti Szivárvány Óvoda férőhelybővítése és teljes felújítása. A tervezett ütemezéshez képest vélhetően másfél hónapos csúszással kell számolni, ugyanis a négy csoportszobának és azok kiszolgálóhelyiségeinek helyet adó új épületrész alapozása közben előre nem látható problémákkal szembesült a kivitelező.

A csúszás természetesen nem érinti a régi és már felújított épületrészben található nyolc csoportszoba működését, amelyet az óvodába járó mintegy kétszáz gyermek továbbra is használhat majd 2018 szeptemberétől. A fejlesztés összességében 800 millió forintból valósul meg, ezen belül 500 millió forint kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

(Újbuda)


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/nem-vart-akadaly-az-ovodafejlesztes-soran