Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Ferenczi György és a Rackajam kapta a Kék Szikra díjat

Ferenczi György és a Rackajam kapta a Kék Szikra díjat  

   |   2018, április 5 - 15:03

Az autizmus ügyéért végzett több éves odaadó munkájáért Kék szikra díjat kapott a Ferenczi György vezette Rackajam együttes.

Harmadik alkalommal adta át a Kék Szikra díjat az Autizmus világnapja alkalmából a MOZAIK Egyesület és a Kockacsoki Nonprofit Kft. A díjjal hagyományosan olyanoknak mondanak köszönetet, akik figyelemreméltó módon állnak ki az autista emberekért. Az autizmus ügyéért végzett több éves odaadó munkájukért idén a díjat a Ferenczi György vezette Rackajam együttes tagjai vehették át. A zenekar évek óta jótékonysági koncerttel segíti a Mozaik Egyesületet és azon keresztül az autista gyermekeket nevelő családokat.

Dénes Ákos az autistákat foglalkoztató KockaCsoki csokoládémanufaktúra társtulajdonosa elmondta: eddig is sok segítséget kaptak ismert emberektől, de most kivételesen nem kérnének, hanem köszönetet mondanak.

A Kék szikra díjat mindig olyan emberek kapják, akik nem érintettek az autizmusban, nincs autista gyerekük, nem dolgoznak autista emberekkel. Ezt azért tartjuk fontosnak – tette hozzá Kapitány Imola a Mozaik Egyesület elnöke – mert a szülők és szakemberek nagyon jól látják és értik az autizmussal kapcsolatos nehézségeket, érdekességeket, értékeket, viszont a többségi társadalom még mindig nem rendelkezik jó és helyes információkkal az autizmusról, és a díjazottak mindig nagyon sokat dolgoznak azért, hogy ez változzon, hogy ez másképp legyen.

Ferenczi György csokoládékészítés közben elmondta. „boldogok vagyunk, hogy a színpadon lehetünk, zenélhetünk, hogy járhatjuk a világot, ez akkora nagy áldás, hogy mi szeretnénk visszaadni ebből. Mi örülünk, hogy segíthetünk, hogy adhatunk. És a díj pedig egyike azoknak, amely igazán jelentős számomra.”


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/ferenczi-gyorgy-es-a-rackajam-kapta-a-kek-szikra-dijat