Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Újbudán is megünnepelték a forradalom 170. évfordulóját

Újbudán is megünnepelték a forradalom 170. évfordulóját  

   |   2018, március 15 - 19:48

Újbuda önkormányzata az Edömér utcában ünnepelte a kerület polgáraival az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóját. A zord idő ellenére sokan hallgatták Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntőjét március 15-én, az ünnepséget a Muzsikás együttes koncertje koronázta meg.

A polgármester köszöntötte a legelszántabb újbudaiakat, akik az esős idő ellenére együtt ünnepelték a forradalom kitörésének 170. évfordulóját. Hoffmann Tamás beszédében kiemelte, 1848 az egyik legdicsőbb eseménye a magyar történelemnek, amikor megvalósult a teljes nemzeti összefogás. Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: 1848 márciusában a magyar szabadságért álltak ki a forradalmárok ami egyben a magyar nemzet öntudatra ébredésének kezdete is, ráadásul a magyar honvédség is ekkor jött létre. Ezt követően megemlékezett Magyarország első hadügyminiszteréről, Mészáros Lázárról, aki a semmiből teremtett néhány hónap alatt száztízezer fős, ütőképes hadsereget. A szívből jövő őszinte hazaszeretet, a lelkesedés vitte előre a magyar honvédeket - emelte ki.

Az egész napos esemény sátraiban kalandos élmények várták a gyerekeket és szüleiket. Voltak régi, népi játékszerek, a kézműveskedni lehetett kokárdát, hajcsatot, márciusi szélforgót, csákót, volt arcfestés, valamint a gyerekek tudását próbára tevő huszárok és lovaik sem hiányoztak az eseményről.

A rendezvényen fellépett az Erdőfű és a Magyarhang zenekar, a Muzsikás és a Hungarikum együttes, majd táncházzal zárták a mulatságot az Edömér utcában, ahol forró teával, Kossuth-kiflivel és Jókai-bablevessel kedveskedtek a szervezők a látogatóknak.

D.B.S.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/ujbudan-is-megunnepeltek-a-forradalom-170-evfordulojat