Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Középiskolai felvételire is felkészítenek a tanulmányi versenyek

Középiskolai felvételire is felkészítenek a tanulmányi versenyek  

   |   2017, április 13 - 12:56

Az Újbudai Pedagógiai Iroda szervezésében kiírt általános iskolai tanulmányi versenyek idén is népszerűek voltak – derült ki a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartott díjátadón.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, idén is népszerűek voltak Újbudán a tanulmányi versenyek kerületi fordulói. A legtöbb esetben felmenő rendszerű, tehát a legjobbak számára budapesti, illetve akár országos megmérettetési lehetőséget is kínáló megmérettetésekről Sólyomné Szeredi Orsolya, a Szent Margit Gimnázium tanára, az egyik díjazott édesanyja elmondta, hogy bár a tanulmányi versenyekre való felkészülésben alapvetően a tantervi tananyagra támaszkodnak, további ismereteket is adnak a tanulóknak. Ez szerinte nem csak a versenyen lehet fontos, hanem így már a gimnáziumi felvételire is felkészültebben mennek a tanulók. A szülőként is érintett tanárnő szerint Budapesten nincs az újbudaihoz hasonlóan színes és széles tanulmányi verseny paletta. Erről számolt be a Gazdagréti Törökugrató Általános Iskola egyik diákja is, aki a földrajz mellett biológia, kémia és magyar nyelvtan versenyen is indult. Szerinte ezek a megmérettetések jó lehetőséget adnak az ismeretbővítésre, és akár a barátok tudásszintjének összemérésére is.

B. Gy.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/kozepiskolai-felvetelire-is-felkeszitenek-a-tanulmanyi-versenyek?vakbarat=0