Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Hagyománya van a színháznak a Bocskaiban

Hagyománya van a színháznak a Bocskaiban  

   |   2017, február 3 - 13:00

Állatok nyelvén tudó juhász címmel adtak elő színdarabot a Bocskai István Általános Iskola pedagógusai diákjaiknak és a kerületi ovisainak február 2-án. A bemutató az intézmény tornatermében volt.

Hagyománya van a színháznak a Bocskai István Általános Iskolában, hét éve minden esztendőben más-más előadást adnak elő a tanárok. Céljuk a szórakoztatás mellett, hogy tanulságos meséket mutassanak be a gyerekeknek. A feladatra a darab rendezője és szereplői minden évben önként jelentkeznek, a pedagógusok lelkesedését mutatja, hogy egyre nehezebben jut mindenkinek szerepe.

A mostani előadásra tavaly október óta készültek, az Állatok nyelvén tudó juhász című mesét adták elő február 2-án. A Bocskai Színházban a tantestület szinte minden tagja szívesen vesz rét, a szereposztásban voltak tanárok, tanítók és napközis nevelők is.

Gorka Szabolcs igazgató arra hívta fel a gyermekek figyelmét, hogy a meséhez kapcsolódó kérdésekre is kell majd válaszolniuk az bemutató után.

H. S.


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/hagyomanya-van-a-szinhaznak-a-bocskaiban