Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Nigun: lemezbemutató a Fonóban

Nigun: lemezbemutató a Fonóban

   |   2016, szeptember 28 - 15:27

Október 6-án tartja legújabb lemezének bemutatóját a Közép-kelet európai zsidó zenére épülő Nigun zenekar a Fonó Budai Zeneházban. A Live inem Sargfabrik című új album a Fonó kiadásában látott napvilágot.

A Nigun számos országban vendégszerepelt már Európában (Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, Macedónia, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia), valamint fellépett a tengerentúlon, New Yorkban és Washingtonban.

A zenészek rendszeresen alkotnak együtt vendégszólistákkal, ennek tanúsága a 2006-ban megjelent, harmadik lemezük, Daniel Zamir izraeli szaxofonos közreműködésével (Bale Kulturnik). 2007 júliusában a fúvós hangszereken játszó Matt Darriau (Klezmatics) vendégszereplésével léptek fel a Művészetek Palotájában, majd ugyanott, a zenekar tagjai részt vettek John Zorn: Cobra című darabjának első, és azóta is egyetlen magyarországi előadásában, a szerző irányításával. Darriau ezt követően számos alkalommal lépett színpadra a Nigunnal, ahogy Lukács Miklós cimbalmos is, aki a zenekar gyakori vendége. Az együttes fellépett még Don Byron, Frank London, Steven Bernstein, Bacsó Kristóf, Barcza Horváth József, Benkő Róbert és Szabó Dániel társaságában is.

A Live inem Sargfabrik című új album a Fonó kiadásában látott napvilágot és október 6-án hallható a Fonó színpadán.

Párniczky András Gábor- gitár

Bede Péter - alt szaxofon, tárogató

Ajtai Péter - bőgő

Baló István – dobok


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/nigun-lemezbemutato-a-fonoban