Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Sas-hegy: egy kis kertészkedéssel mindenkiből lehet győztes

Sas-hegy: egy kis kertészkedéssel mindenkiből lehet győztes

   |   2015, december 3 - 13:49

Átadták a "Sas-hegy barát kert" pályázat díját a tanösvény látogatóközpontjában. A győztesek a kiírásnak megfelelően az önkormányzattól bérelt területeket ültették be őshonos növényekkel.

A "Sas-hegy barát kert" programot az önkormányzat támogatásával írták ki tavasszal, célja, hogy bővítsék a környékbeli úgynevezett pufferzónát. A lakóépületek kertjeiben ugyanis túlburjánzanak az idegenhonos növények és veszélyeztetik a Sas-hegy természetes élővilágát. - Az őshonos növények minél nagyobb területen történő ültetésével már a lakóövezet is Sas-hegy baráttá válik – mondta a programot záró pályázat díjátadóján Kremnicsán János, az esemény helyszínét adó Sas-hegy Látogatóközpont vezetője. - A programban nem csak környezetvédelmi szempontok dominálnak, hanem fontos szerepet játszik a közösségépítésben is – tette hozzá a szakember.

Khell Róza programfelelős a pályáztatásról elmondta, a jelentkezés első lépéseként az önkormányzat honlapjáról kellett letölteni az erre a célra szolgáló űrlapot, lehetőség szerint képekkel. Ezt követően a zsűri a meglátogatta helyszínt és pontozással döntött, hogy az adott kert megfelelt-e a kiírásnak. Értékelésüknél hangsúlyt fektettek arra, hogy a területen élnek-e, ültettek-e fásszárú növényeket, milyen a gyepterület, illetve milyen arányban vannak az idegen- és őshonos fajták.

A káros akácot, orgonát visszaszorító, és a helyi növényvilág védelmét támogató sóskaborbolyát, kökényt, tölgyeket ültető nyertes díjat Gadó György és Tihanyi Ervin kapta. A kertészek szaktudásuknak köszönhetően az önkormányzattól bérelt területeket ültették be az őshonos növényekkel.

A túlélésben élen járó védett fajok öregbítik a hegy hírnevét. A növényzet tehát állandó védelemre szorul, ezért egyéni és kerületi szinten is érdemes néhány különleges fajt tanulmányozni és megismerni azok tulajdonságait, igényeit – hívták fel a figyelmet a nyertes pályázók.

TK


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/sas-hegy-egy-kis-kerteszkedessel-mindenkibol-lehet-gyoztes?vakbarat=0