Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Elképzelhető az énekoktatás fejlesztése

Elképzelhető az énekoktatás fejlesztése

   |   2015, augusztus 4 - 14:02

Nem szeretne pluszórákat iktatni a tantervbe az emberi erőforrások minisztere, ehelyett az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát.

Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének - mondta Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett újságírói kérdésre. A hét végén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után a miniszter bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban. Később sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva Balogh Zoltán azt mondta: jelentős előrelépést lehetne elérni a szaktanárok továbbképzésének javításával is, a Nemzeti alaptantervben ugyanakkor nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék a tananyagot.
Hozzátette: a témában várják a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének javaslatait, de egyeztetnek Kodály Zoltánnéval és Batta András korábbi kormánybiztossal is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az idén szeptemberben kezdődő tanévben még nem várhatók jelentős változások.

MTI


Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/elkepzelheto-az-enekoktatas-fejlesztese?vakbarat=0