Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Tavaszi Ovi Olimpia

Tavaszi Ovi Olimpia  

   |   2015, április 20 - 13:40

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. által megálmodott és mára már hagyománnyá vált Ovi Olimpiát idén április 16-án, csütörtökön 10.00–12.00 óra között rendezték meg. Az évente két alkalommal megtartott – tavaszi és téli – eseményre a XI. kerületi óvodások kapnak meghívást.

A Gabányi László Sportcsarnokba szervezett programon 14 óvoda 140 gyermeke vett részt, két turnusban. A nagycsoportosnak sorversenyekkel, játékos mozgáskoordinációt elősegítő gyakorlatokkal hívták fel a figyelmét a sportolásra, mozgásuk fejlesztésére és az egészséges versenyszellem kialakítására.

Az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. célja, hogy a gyerekek életébe mielőbb beépüljön a mozgás szeretete és kialakuljon a sport iránti igényük. Ezt erősítette a rendezvényen most is megjelenő Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István sportért felelős államtitkár is.

A jelentkező intézmények előre megkapták a váltóversenyek várható programját, így tudtak gyakorolni az eseményre. Idén az Újbudai Sportcentrumban is edzéseket tartó Fitness Team Budapest oktatói segédkeztek a bemelegítésben és a sorversenyek lebonyolításában. A gyermekek sikerélménnyel és ajándékokkal – az erre az alkalomra készített póló, hátizsák, szívószálas pohár, buborékfújó – tértek haza a programról.

Újbuda

Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia
Tavaszi Ovi Olimpia

Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/tavaszi-ovi-olimpia