Kozma Andor 1903 és 1928 között élt a Gellért téri ház negyedik emeleti polgári lakásában, melynek ablakai a Dunára illetve a Gellért Szállóra néztek. A lakásban a költő unokája (az emléktábla ötletadója) a most 94 éves Városy Péter is gyakran megfordult gyermekkorában.

Kozma Andor kék szemű, mosolygós, engedékeny nagyapa volt, akihez mindig be lehetett menni a dolgozószobájába. Ha az utcára ment, margarétát tűzött a ruhájára – emlékezett vissza Városy Péter. A poéta vidám természetét emelte ki beszédében Czigány György költő is, melyhez Móricz Zsigmond szavait adtak neki segítséget: „Kozma Andor a bájos, gyorstüzelő fantáziájú, sziporkázó ötletű s egészében véve a naiv, melegkedélyű emberek legkedvesebb fajtájából való. Zömök gyúrású magyar feje állandóan a vérbeli jó egészség szíves mosolyával ékes; szeme olyan vidám bogárként röpköd szerteszét, amely csak szórakozik és keres, de nem is tudja, hogy fullánkja is van.”

Munkásságát Szörényi László irodalomtörténész és Goór Judit, Kozma Andor egykori iskolája, a Pápai Református Kollégium irodalomtanára is méltatta. Szerintük nemzedékek visszhangozták Kozma 1848-at megidéző verses novelláját, a Karthagói harangok című költeményt. Költőként az Arany János-i hagyományokat folytató népnemzeti költőiskola kiemelkedő képviselője, rendkívül termékeny alkotó volt. Műfordítói munkássága is jelentős, sok más között Goethe Faustjának mindkét részét lefordította, melyet a Nemzeti Színház vitt színre. Az 1948 utáni kommunista kultúrpolitika világnézeti okokból feledésre ítélte, de a rendszerváltozás után kiadták önéletrajzát és több műve is újra megjelent.

H.L.