Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Pető: az integráció jegyében húzták a drótkötelet

Pető: az integráció jegyében húzták a drótkötelet  

   |   2015, február 5 - 13:59

Hetedszer rendezett Ergométeres Házibajnokságot a Pető András Főiskola és a Pető Sportegyesület. Az eredeti nevén Mikolovits Veronika emlékversenyt idén is éremözön, a ciszterci gimnazisták részvétele és az együtt sportolás élménye tette feledhetetlenné.

Az egrometrikus tornára nyolc egyesületből érkeztek a versenyzők. Down-kórosok, balesetben sérültek, terhesség során vagy születéskor központi idegrendszeri károsodást szenvedettek is megmérettették magukat a sporteseményen. Az eltérő sérülések miatt különböző kategóriákba kerültek, de mindenki egyenlő esélyekkel indult és szinte minden versenyző arany-, bronz- vagy ezüstérmet kapott.

Idén a megváltozott köznevelési törvény eredményeként ép fiatalok is versenybe szálltak. 2016-tól ugyanis 50 óra közmunka letöltése nélkül nem kaphatnak érettségi bizonyítványt a középiskolások. Törvény szerint naponta 2 óra közmunkát lehet elszámolni.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai a Pető Intézetben vállaltak közösségi szolgálatot, kézműves foglalkozáson és testnevelés órán ismerkedtek a sérült gyerekekkel. A konduktorok úgy vélik, az ép diákok az önkénteskedés idején megtanulnak szeretettel viszonyulni a mássághoz.

Megkérdezett gimnazisták szerint először megdöbbentő volt a találkozás, hiszen közülük sokan egyáltalán nem foglalkoztak még sérült gyerekekkel. - Különleges élménnyé vált a program, mivel megtudtam hogyan lehet együttműködni, együtt játszani, sportolni a sérültekkel – mondta az egyik diáklány.

H.L.

Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/peto-az-integracio-jegyeben-huztak-a-drotkotelet