Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Korszerű tantermet adtak át Újbudán

Korszerű tantermet adtak át Újbudán  
 

   |   2014, október 7 - 00:00

Interaktív osztálytermet adott át a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnáziumban Újbuda Önkormányzata. Az interaktív táblával és minden tanuló számára tabletekkel felszerelt teremben a tanulás-tanítás új formáját sajátíthatják el a diákok és pedagógusok. Az országos szinten ritkának számító kezdeményezés a kerületben egyedülálló.

A Samsung Group jóvoltából kedvezményesen megvásárolt eszközök kiépítésében az önkormányzat informatikai cége, a KÖR 2004 Kft. nyújtott segítséget, majd a cég munkatársai, valamint a digitális oktatás szakértői október 6-án tartottak előadást. A rendhagyó tanóra keretében az iskolának megvásárolt szoftverekkel ismerkedhetett a hallgatóság: a biológiaoktatás részeként a genomot, valamint a természettudományos tárgyak vizuális segédeszközeként és kiegészítőjeként egy virtuális szertárat mutattak be a szakértők. Ez utóbbi segítségével hétköznapi körülmények között kivitelezhetetlen vagy túlzottan költséges kísérleteket is „végezhetnek” a pedagógusok. A munkák azonnal beépíthetők az óra anyagába, bemutatva ezzel az egyes résztvevők megoldásait, és elősegítve a közös feladatmegoldásokból származó további tanulást.

A táblagépeken a tananyag mellett interaktív munkafüzetek is kialakíthatóak, melyek segítségével a tanár a hagyományos felszólítással szemben egyszerre nemcsak egy tanulónál kaphat képet az anyag megértéséről, hanem az összes diákot megkérdezheti, akik egymástól függetlenül a tabletjeik segítségével válaszolnak. A tanulók eredményei a későbbiekben tovább elemezhetőek, így a kevésbé aktív diákok előrehaladása is jól követhető. Az eszközök menedzselése központilag történik, így a diákok rendelkezésére bocsátott táblagépeken futó programokat, valamint az általuk elérhető internetes oldalakat a tanár határozhatja meg.

Az eszközök internetkapcsolatát a múlt tanévben bevezetett nagysebességű 250Mbit-es szélessávú kapcsolat szolgálja ki. Az Önkormányzat célja, hogy a tesztüzemben sikeresnek bizonyuló első interakítv tanterem után további iskolákban alakítson ki hasonló módon felszerelt osztályokat. Az eszközök üzemeltetését és karbantartását továbbra is a KÖR 2004 Kft. végzi, így az iskoláknak az esetleges meghibásodások esetén nem kell erre költeniük.

Újbuda

Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán
Korszerű tantermet adtak át Újbudán

Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/korszeru-tantermet-adtak-at-ujbudan