Újbuda
Újbuda webhelyen lett közzétéve (https://www.ujbuda.hu)

Címlap > Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat

Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat  

   |   2014, október 6 - 00:00

Új helyszínre költözik a Szent Kristóf Szakrendelő Védőnői Szolgálata. A Vahot utcai épületben lévő rendelőt Hoffmann Tamás polgármester és Király Nóra önkormányzati képviselő adta át. Az eseményt a Védőnői Szolgálat egybekötötte az Anyatejes Táplálás Világnapjának ünneplésével.

- Kiemelten kezeli a kormány a védőnői szolgálatot, amely nemrég felkerült a Kiemelt Nemzeti Értékek Listájára is. A következő lépés reményeink szerint az lesz, hogy a Hungarikum Bizottság a Hungarikumok Gyűjteményébe sorolja ezt a világszerte egyedülálló hálózatot - mondta Király Nóra önkormányzati képviselő.

Az új helyszín átadásán elhangzott, hogy a Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó védőnők régóta várták már, hogy új és modernebb helyre költözzenek. Hamarné Debreczeni Rita vezető védőnő elmondta, hogy az önkormányzati támogatásból kialakított új épületszárnyba költözik hamarosan a Kökörcsin utcai Védőnői Szolgálat, valamint a Keveháza utcai Védőnői Szolgálat egészséges rendelése és védőnői tanácsadása is.

- Fontos, hogy a gyermekellátás minél magasabb színvonalon működjön, hiszen ez nyújt biztonságot a családoknak - mondta Hoffmann Tamás polgármester. Szerinte ezt a célt szolgálja a Védőnői Szolgálati Központ kialakítása, illetve a Gyermek Egészségügyi Centrum létrehozása is. Ez utóbbi intézmény a Szent Kristóf rendelő mögötti, egykori Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolában kap majd helyet.

Jelenleg tart a közbeszerzési eljárás, a kivitelező kiválasztását követően megkezdődhet a felújítás. Tervek szerint a most üresen álló iskolaépületet összeépítik a Szent Kristóf Szakrendelővel, ezáltal egy központba kerülhet a gyermek és felnőtt szakrendelő. Az új egészségügyi létesítmény átadása 2015-ben várható.

HL

Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat
Új helyre kerül a Védőnői Szolgálat

Forrás webcím: https://www.ujbuda.hu/ujbuda/uj-helyre-kerul-a-vedonoi-szolgalat