Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

koronavírus

Fokozatos nyitás a védetteknek

Elérhette a négymilliót a legalább egyszer beoltottak száma, így a kormány korábbi bejelentésének megfelelően múlt szombattól továbblazulhattak a járványügyi korlátozások, elsősorban azok számára, akiket már védettnek tekintenek.

Május 3-án nyitnak az újbudai sportlétesítmények!

A pénteken este megjelent belügyminiszteri rendelet értelmében 4 milliós átoltottságnál a Nyéki Imre Uszoda, a Sport11 és az Újbudai Sportcentrum is megnyithatja a kapuit a nagyközönség előtt – a megfelelő járványügyi intézkedések mellett.

Köszönjük a segítséget!

A héten a Harley-Davidson Budapest étterem összesen 100, napi 20 adag ételt juttat el az Újbudai Humán Szolgáltató Központon keresztül rászorulóknak.

Kell az oltás! – Újbuda képviselői regisztrációra bíztatnak

A mai magyar politikában kevés dolog van, amiben egyetértés tud kialakulni. Igaz ez a járványkezelésre is. Eltérnek a vélemények a nyitásról, az igazolványról, az oltások sorrendjéről, egy dologban azonban ma már egyetért a többség: kell az oltás. Újbuda képviselőit kérdeztük, miért fontos, hogy mindenki beadassa a vakcinát.

Táplálkozz okosan, avagy tippek a tudatosabb étkezéshez - Újbudai életmód-blog, 6. rész

A koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban különösen fontossá vált az otthoni mozgás, az egészséges étkezés és életmód, valamint az ehhez kapcsolódó témakörök. A kérdéskörben Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató indított életmód-blogot Újbuda polgárainak. Ezúttal a tudatos táplálkozás a téma!

Folyamatosan oltanak a szakrendelőben

A Szent Kristóf Szakrendelőben 7150 fő kapta meg a koronavírus elleni oltást pénteki lapzártánkig, a listán szereplők összesen mintegy 10 százaléka nem jelent meg. A legtöbben a húsvéti hosszú hétvégén kerültek sorra: 18 oltóponton óránként 216-an jutottak hozzá a vakcinához.

Újbuda ismét leteszteli a bölcsődei, óvodai dolgozókat

Az április 19-ére előírt intézménynyitás előtt a héten egy kerületi magánegészségügyi intézmény felajánlása révén lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy 580 bölcsődei és óvodai dolgozót ingyenesen leteszteljenek a nyitás előtt.

Önsegélyező Szépírók

A Szépírók Társasága 2021-től önsegélyező szociális alapot hozott létre az egzisztenciálisan bajba jutott írók támogatására. Évek óta visszatérő igény ugyanis, hogy a magyar irodalom legjelesebb szerzőit tömörítő független írószervezet a szakmai munka mellett a szolidaritás ügyét is felvállalja. A részletekről Radnóti Sándor Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel beszélgettünk.

"Mi az oltás pártján vagyunk" - László Imre polgármester

Eddig legalább 177 kerületi lakos vesztette életét a járványban Újbudán. A Szent Kristóf rendelőből hat orvost és huszonnégy szakdolgozót helyeztek eddig át a kórházba, de egyelőre egyik szakrendelést sem kellett felfüggeszteni – mondta dr. László Imre polgármester. A járvány miatt az óvodákban, bölcsődékben ügyelet működik, s szervezik a dolgozók folyamatos szűrését is. László Imre azt mondta, hogy ők kifejezetten oltáspártiak, és beszélt a gyógyszerhatósági engedéllyel nem rendelkező vakcinák használatáról is. Az önkormányzattól elvett jó kilencmilliárd elvett forint után kompenzációként valamivel több mint 900 millió forintot kér az önkormányzat, egészségügyi, bölcsödéi, óvodai fejlesztésekre a kormánytól. A Galvani híd építéséhez feltételekkel hozzájárulnak és a tóvárosi tervezett beruházásból is igyekeznek az optimálisat kihozni

A háziorvosok képesek lennének több oltást beadni

Bezártak az iskolák, ahol lehetett, otthoni munkára küldték a dolgozókat, ha változó sebességgel is, de folyik az oltás a Covid-19 járvány ellen, mégsem csökken a fertőzöttek száma. Mind többen kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre, és az elhunytak száma is növekszik. Miben bízhatunk? – kérdeztük dr. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvost.

Mi lesz az egészségügyi ellátással Újbudán?

Molnár Gyula, Újbuda országgyűlési képviselője a járványhelyzet kapcsán írásbeli kérdésekkel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Pintér Sándor belügyminiszterhez és Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez.

A kiesett bevétel tizedét kéri Újbuda

Április közepére ígért visszajelzést a kormányzat, hogy miként kívánják ellentételezni Újbuda számára a helyi iparűzési adó megfelezése miatt kieső bevételt.

Oldalak