Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

koronavírus

Tégy magadért és az egészségedért! - Újbudai életmód-blog, 1. rész  

A koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban különösen fontossá vált az otthoni mozgás, az egészséges étkezés és életmód, valamint az ehhez kapcsolódó témakörök. A kérdéskörben Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató indít életmód-blogot Újbuda polgárainak. A kerület lakói mostantól rendszeresen olvashatnak arról, miért fontos, hogy ebben a speciális helyzetben is odafigyeljen mindenki saját magára, családtagjaira és arra, hogy akár az otthoni, zártabb körülmények között is jusson idő és energia a megfelelő életvitelre. Elsőként az egészséges életmód alapelveiről lesz szó.

Az oltásra várók a háziorvosokban bíznak  

Érthető, hogy az embereknek fogytán a türelmük, de meg kell értetni mindenkivel, hogy kicsit még muszáj tűrni, amíg visszatérhet az élet a régi kerékvágásba a járvány elmúltával – véli dr. László Imre, Újbuda polgármestere, aki sokáig gyakorló orvos volt. Mint fogalmazott: „A kormány egyik nagy hibája, hogy hosszú időn keresztül, például az óriásplakátokon, olyan hirdetéseket jelentetett meg, amelyekért mi szégyellhettük magunkat a világ előtt. Ahelyett, hogy tájékoztatták, felvilágosították volna az embereket, miként tudják átvészelni ezt a nehéz időszakot”.

Jogos elvárás, hogy az EU-ban engedélyezett oltást kapjunk  

Az Európai Unió legtöbb országa úgy döntött, hogy azokat kezdik elsőként oltani – az egészségügyi dolgozók után –, akiknél a legmagasabb a halálozási kockázat, vagyis az idősebbeket és a krónikus betegségben szenvedőket.

FELHÍVÁS  

Újbuda polgármestere, alpolgármesterei, frakcióvezetői és képviselői az alábbi, közös nyilatkozatot tették a mai napon:

Beoltották az Újbudai Idősek Házának lakóit és dolgozóit  

62 lakó és 30 dolgozó kapott ma COVID19 vírus elleni védőoltást az Újbudai Idősek Házában. A Pfizer/BioNTech vakcinája senkinél nem váltott ki panaszt a 30 perces megfigyelő szakaszban, és azóta sem jelentkezett semmiféle tünet náluk.

Korlátozások: Március 1-ig meghosszabbítva  

A kormány döntése értelmében március 1-ig maradnak a korlátozó intézkedések. 20 óra és másnap reggel 5 óra között kijárási tilalom van továbbra is érvényben, a középiskolákban pedig folytatódik a tantermen kívüli, digitális oktatás. Az éttermek, vendéglátóhelyek, színházak, mozik is zárva maradnak.

Felpöröghet az oltási kampány  

Láthatóan emelkedik Magyarországon a koronavírus elleni oltás elfogadottsága – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal hetente elvégzett felméréséből. A tavaly november 30-ával kezdődő héten a megkérdezettek közel 15 százaléka mondta biztosra, hogy beoltatná magát; a mérés hetedik, január 11-gyel kezdődő hetében már 33 százalékos aránnyal többségbe kerültek az igennel válaszolók. A válaszadók 27 százaléka utasította el határozottan az oltást (a mérés elején még 36 százalékuk).

Az oltásnál nincs jobb megoldás  

A Covid-19 elleni oltás hatásosságáról, az esetleges mellékhatásokról, az elérhető információkról kérdeztük dr. Komáromi Zoltán háziorvost és dr. Falus Ferenc korábbi tisztifőorvost.

Beoltották az idősotthon lakóit Kamaraerdőn

Megkapták a koronavírus elleni oltást az idősotthon lakói. Január 9-én a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának 198 lakóját és 122 dolgozóját oltották be a koronavírus elleni védőoltással. Az intézménybe ellátogatott Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, valamint László Imre, Újbuda polgármestere is, akik sajtótájékoztatón számoltak be az esemény részleteiről.

A döntő többség igényli az oltást – Falus Ferenc

A felmérésekkel szemben Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos biztos benne, hogy a lakosság legalább 70 százaléka kérni fogja az oltást a COVID ellen, különösen, ha látja, hogy nincs mellékhatás, szövődmény és megvéd a betegségtől. Az EU megszervezi a vakcina ellátást és megszervezhető az oltás menete is. Két két és fél hónap alatt egy háziorvosi praxisban be lehetne oltani az embereket.

Az oltás haszna – Interjú Komáromi Zoltán háziorvossal

Megkapta már az első vakcinát Komárom Zoltán háziorvos és semmiféle mellékhatást nem tapasztalt. Kifejtette, hogy a legtöbb embert teljesen megvédi az oltás, s az a nagyon kevés ember aki esetleg mégis megbetegszik, nagyon enyhe lefolyású, könnyű náthához hasonló tünetekkel megúszhatja a dolgot.

Mit tegyek?

Nagyon szeretnénk már szabadon, biztonságban tölteni a napot, de a korlátozások miatt még kis ideig szűkebb környezetünkben ajánlatos élni. Ha már többször végig takarítottuk, átrendeztük a lakást, megfőztünk minden ételt, amire vágytunk, nincs házimunka, megfejtettük az összes keresztrejtvényt, kifogytunk az ötletekből…eseménytelen lesz az élet.
Mit tehetünk mi magunk, hogy minél jobban túléljük a nemvárt, kellemetlen időszakot?

Közel 4000 gyorsteszt érkezett Újbudára  
 

A Fővárosi Önkormányzat a járvány kitörése óta folyamatosan segíti a budapesti önkormányzatokat a járvány elleni védekezésben főszerepet játszó tesztelések terén.

Oldalak